Külföldön is otthon van

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.09.21. 00:53
Címkék
Kilencvenhét hónappal az első (NAC Breda–RKC Waalwijk 0–1) után vasárnap a 250. holland bajnokiján (Heerenveen–NEC) léphet pályára Babos Gábor, a nijmegeni csapat magyar kapusa.

Belülről is hosszúnak tűnt a több mint nyolc hollandiai év?Belülről is hosszúnak tűnt a több mint nyolc hollandiai év?

Nem nagyon figyeltem rá, ahogyan azt sem számolgattam, hol is tartok valójában. Azt tudtam, hogy a magyar és a holland bajnokikat összeadva már jócskán elhagytam a négyszázat, ami így a harmincnegyedik születésnapom felé közeledve nem is olyan rossz.

Mi maradt meg erről a nyolc évről?

Csupa pozitívum. A nyolcból hét év jól sikerült, egy kevésbé, a Feyenoord nem jött össze. A NAC-nál eltöltött utolsó idényem a sérülésem miatt nem volt az igazi, az UEFA-kupában eltört az alkarom, de ezen is túljutottam.

Hitte volna, hogy ennyi ideig véd külföldön?

Sokáig abban sem hittem, hogy külföldre kerülök. Ha Henk ten Cate 1999-ben nem lett volna az MTK edzője, fogalmam sincs, mi történt volna. Akkoriban még nehéz volt tőlünk külföldre igazolni, a nagy kiáramlás néhány évvel később kezdődött. Nekem Henk volt a nagy szerencsém, neki köszönhettem, hogy a Bredába kerültem. Aztán ott jól ment a védés, amiből a későbbiekben profitálni tudtam. Most már otthon érzem magam.

És az otthonának is tekinti Hollandiát?

A másodiknak. Az első természetesen mindig Magyarország. Huszonöt évesen jöttem ki, több mint nyolc esztendőt lehúztam, és valószínűleg lesz ez még több is. Szeretnék még pár évig védeni, az enyém még nem számít kornak a kapusok között.

Milyen érzés, hogy szinte minden voksoláson ott van a legjobb ötben a kapusok mezőnyében?

Megtisztelő. Főleg külföldiként. Ha úgy tetszik, magyar kapusként. Sajnos otthon nem olyan a futball, amilyennek lennie kell, de szerencsére aki kijött Hollandiába, pozitív benyomást tett az itteniekre. Kiprichnek, Fehér Csabinak, Pető Tominak, Dzsudzsáknak vagy Bodornak köszönhetően a magyarokról alkotott kép szép és jó. Ha valaki itt tud játszani, és még jól is megy neki, az büszke lehet magára.

Legfrissebb hírek

Az első kalapból várják a sorsolást a magyarok a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
5 perce

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
18 perce

Marco Caneira: A magyarok sokkal erősebbek az örményeknél

Foci vb 2026
36 perce

Agydaganattal kezelik az egykori NBA-kosarast

Kosárlabda
37 perce

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
44 perce

Az ellenfeleit dicsérte és elégedett az idényével a kajakos Kiszli Vanda

Kajak-kenu
50 perce

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
1 órája

NB I, NB II: az MLSZ öt csapatot büntetett meg obszcén szurkolói bekiabálásokért

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik