Lesz még itt nagy káosz

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2008.09.12. 06:04
Címkék
Nincs pihenő, a hét végén Monzában, az Olasz Nagydíjon ismét összecsap a mezőny. Az időjósok folyamatos esőt ígérnek vasárnapra – újabb kaotikus futam várható.

A Formula–1 szereplői talán még fel sem tudták dolgozni a Belga Nagydíjon történteket, már itt a következő kihívás, az Olasz GP. A monzai paddockban két téma tartja lázban az embereket: Lewis Hamilton spái büntetése és az időjárás. Utóbbiról nemcsak a britek beszélnek, ugyanis a legutóbbi jelentések szerint jelentős eső nehezíti meg a versenyzők feladatát a vasárnapi futamon.

A Belga GP hajrájában eleredő zápor óriási káoszt okozott, a körülmények hirtelen megváltozására a versenyzők különböző módon reagáltak, aminek következtében számos előzés történt, és az F1 történetének egyik legvitatottabb ítélete született meg Hamilton és Kimi Räikkönen csatáját követően. (A büntetést a McLaren megtámadta, a fellebbviteli tárgyalásig a spái eredménylista nem tekinthető hivatalosnak.) Ha hinni lehet az időjósoknak, és folyamatosan esik majd az eső, tehát a hirtelen változás elmarad, a versenyzők felkészültebben róhatják a köröket. Káosz persze így is lehet, hiszen nagyobb a hibázás esélye, nagyobbak a különbségek a pilóták között, mint ha szárazon vezetnének. Nagyobb esély nyílik a középcsapatok versenyzői előtt a jó eredményre, de a szerencse szerepe is felértékelődik. Ennek alapján eltűnhet a Ferrari és a McLaren előnye, és azok is foghatják a fejüket, akik úgy vélték, fekszik majd nekik a Milánó melletti pálya. Ilyen a BMW, a Toyota és a Toro Rosso, a három csapat nagyon készült arra, hogy kiemelkedő eredményt érjen el, de derűlátásukat autójuk Monzához jól illő aerodinamikájára alapozták, ami csak száraz aszfalton érvényesül.

Tavaly szeptember óta két esős versenyt rendeztek, mindkettőt – a tavalyi Japán Nagydíjat és az idei Brit GP-t is – Hamilton nyerte meg, ezért papíron ő az esélyes.

„Spában a hajrában a lehető legnehezebb viszonyok között kellett versenyezni, és ez Lewisnak ment a legjobban, tisztán látszott, hogy ő alkalmazkodott leginkább az új körülményekhez – mondta Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója. – Zseniális autóvezetéssel nyert, s bár elvették tőle a győzelmet, ezzel nem törték meg. Ha másra nem is, arra jó volt a büntetés, hogy Monzában és a többi versenyen fokozott elszántsággal dolgozzunk, jobban akarjuk a győzelmet. Lewisszal vasárnap este megbeszéltük, hogy csattanós választ adnánk a sportfelügyelőknek, ha megnyernénk a hátralévő versenyeket.”

A legutóbbi két nagydíjon kieső Räikkönen 17 pontos hátrányban van csapattársával, Felipe Massával szemben a vbpontversenyben, ezért ha világbajnok akar lenni, Monzában mindenképpen nyernie kell. Különben – ha eddig nem történt meg – megszületik a döntés arról, hogy a brazil a Ferrari első számú pilótája, és a finn hátvédet játszik a hátralévő futamokon.

„Nincs veszítenivalóm, teljes gázzal kell mennem – mondta Räikkönen. – Jó, hogy azonnal visszaülhetünk az autóba, ráadásul a Ferrari hazai versenye következik, amelyet mindenképpen szeretnék megnyerni a Scuderia pilótájaként. Az autó elég jó ahhoz, hogy győzzünk, persze csak az időmérőn derül ki, mennyit léptünk előre tavaly óta.”

Egy éve a McLaren Fernando Alonsóval söpört Monzában, de az idén megszokhattuk, hogy szinte semmi jelentősége sincs a 2007-es eredményeknek. Ha tényleg esik, valószínűleg minden a szerencsén múlik.

Legfrissebb hírek

A száz éve született Gellér Sándorra emlékezett az Aranycsapat Testület Keszthelyen

Magyar válogatott mobil
7 perce

Az NB I-be igazolhat a Nagyszeben játékosa – sajtóhír

Minden más foci
9 perce

18 évet vártak Karcagon a másodosztályra, s nem átszállójegyet vennének – NB II-es felvezetés, 2. rész

Labdarúgó NB II
23 perce

Varga Zsolt: Végig stabil maradt a védekezésünk

Vizes vb 2025
23 perce

Montenegró nyerte meg a játéknap rangadóját

Vizes vb 2025
24 perce

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
32 perce

Sakk: Szjugirov Szanan is indul a Karpov-tornán

Egyéb egyéni
46 perce

Visszatért korábbi klubjához Stefano Pioli – hivatalos

Olasz labdarúgás
56 perce
Ezek is érdekelhetik