Palik a magyar bajnok

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2008.08.25. 01:31
Címkék
Új bajnokot avattak a magyar tereprali-bajnokságban – noha a sorozatból egy futam még hátravan, a Palik László, Darázsi Gábor kettős olyan nagy előnyre tett szert, hogy a riválisok már nem tudják utolérni.

Mindössze egy szelektív szakaszt kellett teljesíteniük vasárnap a magyar bajnokság résztvevőinek (a sprint Európa-kupában indulóknak további kettőt), de az mindent alaposan felforgatott. Egyrészt az addig második helyen álló Szalay Balázs visszacsúszott az összetettben, és történt egy bukás is: a kilencszeres bajnok Gál István felborult, saját építésű autója kigyulladt, és porig égett. A baleset miatt rövid időre leállították a viadalt, a versenyzők azonban szerencsére megúszták sérülés nélkül.

No és ami a legfontosabb: új bajnokot avattak, a Palik László, Darázsi Gábor kettőst. A Nissan-páros az első szakaszon még spórolt, de amikor megvolt a bajnoki cím, a pilóta rálépett a gázra, aminek az lett az eredménye, hogy a nemzetközi értékelésben is előrelépett egyet – nemcsak a versenyen lett negyedik, az összetettben is ezt a helyet foglalja el, úgyhogy az Ek-sorozatban még folytatódik számára a pozícióharc.

„Nagyon boldog vagyok, s nemcsak magam, a csapat miatt is. Nyolc év munkájának gyümölcse ez a bajnoki cím, s ugyanaz a kis csapat érte el, amellyel annak idején elkezdtük a versenyzést. Szép nemzetközi eredmények vannak mögöttünk, de ez a magyar bajnoki cím mindennél többet ér, mert jó itthon autózni, és mert úgy gondolom, ha az ember versenyez, legalább egyszer legyen magyar bajnok” – mondta Palik, akinek ez most sikerült.

Az Európa-kupa-viadalon egyébként az összetett pontversenyt is vezető gyári BMW-pilóta, Nasszer al-Attijah diadalmaskodott, méghozzá elég simán. A jelek szerint a viadal végére kiheverte az időeltolódás okozta fáradtságot (a pekingi olimpiáról érkezett versenyünkre, ahol sportlövészetben indult), a gyorsasága legalábbis ezt mutatta.

Legfrissebb hírek

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
1 órája

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
3 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
3 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
3 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
4 órája

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
4 órája

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik