A húsz góllal már elégedett lenne

RÓNAI GÁBORRÓNAI GÁBOR
Vágólapra másolva!
2008.08.25. 23:51
Címkék
Bátaszékről indult, s most oda tért vissza Horváth Péter, a Fradival bajnokságot nyerő csatár. Noha 38 éves, szeretne segíteni a Tolna megyei első osztályban szereplő csapatán.

Mikor játszott legutóbb Bátaszéken? Mikor játszott legutóbb Bátaszéken?

Az 1994–95-ös idényben az Újpest kölcsönadott az akkor NB III-as Bátaszéknek. Több mint tizenkét év telt el azóta – mondta Horváth Péter, aki 263 első osztályú bajnokin 80 gólt szerzett.

Mi az, ami miatt a viszszatérés mellett döntött?

Egy bajai bulimeccsen futballoztam, s ott játszott a bátaszéki edző, Horváth Árpád is. Felvetette, mi lenne, ha hazatérnék. Aztán hetekig nem történt semmi, míg meg nem kerestek a klub vezetői, s elfogadtam az ajánlatukat.

Januárban távozott a Fradiból, azóta vajmi keveset lehetett hallani önről...

Nem kerestem a nyilvánosságot, nem izgatott a média, így aztán csendben, barátsággal váltam el a Fraditól. A Pest megyei második osztályban szereplő Fóti SE-ben játszottam, de bevallom, gyengécske csapatba kerültem.

A Bátaszék sem remekelt, hiszen tavaly csak a tizenegyedik helyen végzett.

De itt legalább vannak tehetségek, látom, hogy szeretik a focit. Meg aztán azért is jöttem haza, hogy góljaimmal segítsek.

Haza is költözött?

Szeretnénk. Ha el tudjuk adni a fóti házat, akkor már most, ha nem, akkor később. Bence fiam kilenc-, Fanni lányom hároméves, miattuk is fontos lenne, hogy mielőbb eldőljön a sorsom.

Milyen csapat a Bátaszék?

Első benyomásaim kedvezőek. Igaz, az öltözőben csupa ismeretlen, fiatal arc fogadott, nagy volt az öröm, amikor az egyik sarokból korábbi ferencvárosi csapattársam, Dragan Crnomarkovics köszönt rám, a régiek közül pedig már csak Péter Róbert maradt hírmondónak. Nos, a három öreg s egy csomó fiatal próbál lendíteni a bátaszéki futballon.

Három bajnokin játszott: két győzelem, egy döntetlen és két gól a mérlege. Meglesz a gólkirályi cím?

Azért erről még korai beszélni, de ha húszat szerzek, elégedett leszek.

Aztán az év leteltével elköszön?

Egyelőre egy évet vállaltam, de elképzelhető, hogy maradok, hiszen nem levezetni jöttem.

Hogyan gondol vissza profi pályafutására?

Játszottam a két legnépszerűbb magyar csapatban, a Ferencvárosban és az Újpestben is. Előbbivel bajnoki címet és egy ezüstérmet szereztem, a lila-fehérekkel második és harmadik voltam az NB I-ben. A Honvéddal bajnokságot nyertünk az NB I B-ben, a kispestiekkel játszhattam Magyar Kupa-döntőt a Fradi ellen, és abban a szezonban a másodosztály legjobb játékosának választottak.

Elégedett?

Nincs hiányérzetem, büszke vagyok rá, hogy Bátaszékről eljutottam a legjobbak közé.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Inter–Barca visszavágó a Bajnokok Ligája-döntőért

Minden más foci
1 órája

Biztató önéletrajz – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Kuczora Csenge: Nem éreztem görcsösséget; Pécsi Ármin: A hozzáállásunk megfelelő volt

E-újság
1 órája

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
1 órája

Gyenge játékkal fordított a Milan a Genoa ellen, Leao volt a hős

Olasz labdarúgás
1 órája

Megszakadt a Girona nyeretlenségi sorozata, nagy lépést tettek a katalánok a bennmaradás felé

Spanyol labdarúgás
1 órája

Fegyverneky Zsófia szerint sokan szívesen felvennék a Sopron mezét az elmúlt 30 év eredményei miatt

Kosárlabda
2 órája

Nikitscher: A kudarcokból kell szerintem igazán tanulni

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik