Az álmok bajnokságában

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.08.12. 03:40
Címkék
Már biztos, hogy az angol és a német (illetve Szathmári Loránd révén talán az olasz) mellett még egy csúcsbajnokság első osztályában lesz magyar futballista a 2008–2009es szezonban: Vadócz Krisztián négyéves szerződést köt a spanyol Osasunával.

2000. május 6., Numancia–Espanyol 2–0. Tucatmeccs a spanyol élvonalban, nekünk, magyaroknak mégis emlékezetes: a vendégcsapatot a 61. percig erősítő Molnár Balázs révén akkor futballozott legutóbb honfitársunk Primera Divisiónmérkőzésen. Mostantól viszont idő kérdése, mikor kell aktualizálni a listát, Vadócz Krisztián ugyanis a következő négy idényben a spanyol élvonalban legutóbb a 17. helyen végző Osasunát erősíti. A pamplonai klub 950 ezer eurót fizet a védekező középpályásért a holland NEC Nijmegennek, egyúttal – spanyol lapértesülések szerint – szerződésében tízmillió euróban rögzítette a kivásárlási árát.

„Ha rajtunk múlik, Krisztián tényleg ott folytatja – mondta lapunknak Kövesdi Viktor, a játékos ügyeit intéző CMG menedzseriroda társtulajdonosa. – A két klub már tényleg megegyezett, Vadócznak pedig az orvosi vizsgálaton kell átesnie, és aláírhatja a szerződését.” Azt a szerződést, ami garantálja számára, hogy Magyarország (Honvéd), Franciaország (Auxerre), Skócia (Motherwell) és Hollandia (NEC) után újabb országban próbálhassa ki magát.

„Mindig is Spanyolország volt az álmom, talán a Primera División áll a legközelebb a stílusomhoz – nyilatkozta Vadócz. – Amikor Hollandiába szerződtem, már akkor arra kértem a menedzsereimet, hogy segítsenek spanyol csapatba jutni. Átmeneti állapotnak tekintettem Hollandiát. Jól éreztem itt magam, de remélem, Spanyolországban még ennél is jobb lesz. Hogy vándormadár lennék? Nem hiszem. Azt szokták mondani, ahány nyelven tud valaki, annyi embernek számít. Szerintem a futballban is így van, minél több kultúrát megismer valaki, annál könnyebben és jobban boldogul. De azért nem bánnám, ha Spanyolország a végállomást jelentené.”

Információnk szerint az Osasuna mellett az Espanyol és a Betis figyelte még az első (és egyelőre úgy tűnik, utolsó) nijmegeni évében maradandót alkotó, az osztályzatok alapján az Eredivisie legjobb tíz játékosa közé bekerülő Vadóczot. Az NEC-nél még védekező középpályásként számítottak rá, de reméli, Spanyolországban kicsit módosul a szerepköre.

„Jó lenne több támadófeladatot kapni – jegyezte meg a légiós. – Közelebb áll hozzám az a szerepkör, amit a válogatottban kell betöltenem. Ott többet mehetek előre. Azt még nem tudom, mi vár rám az Osasunában, de addig már eljutottunk, hogy említették, a versenyhelyzetre fel kell készülnöm. Nem aggódom, úgyis minden az edzéseken dől el. Az NEC-hez az átigazolási időszak utolsó napján, bajnokság közben érkeztem meg, és amikor bekerültem a csapatba, nem is tettek ki többé. Itt sincs más célom!”

Legfrissebb hírek

Az első kalapból várják a sorsolást a magyarok a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
8 perce

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
21 perce

Marco Caneira: A magyarok sokkal erősebbek az örményeknél

Foci vb 2026
39 perce

Agydaganattal kezelik az egykori NBA-kosarast

Kosárlabda
40 perce

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
48 perce

Az ellenfeleit dicsérte és elégedett az idényével a kajakos Kiszli Vanda

Kajak-kenu
53 perce

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
1 órája

NB I, NB II: az MLSZ öt csapatot büntetett meg obszcén szurkolói bekiabálásokért

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik