Úszás: Cseh Laci elmondta, maradt ereje a döntőre

Vágólapra másolva!
2008.08.09. 13:48
Cseh László a 400 méter férfi vegyes előfutamában elért második helyezése után elmondta, még maradt ereje a vasárnapi döntőre.
„Erősen úsztam, nem nagyon tartalékoltam, de azért úgy érzem, maradt még bennem a vasárnapi döntőre. Csak azt sajnálom, hogy nem sikerült megvalósítani a titkos tervemet, s nem tudtam elkerülni azt, hogy a fináléban a két amerikai, Phelps és Lochte között ússzam – merthogy az ötös pályára kerültem” – mondta Cseh László.Kis Gergő az ötödik helyen jutott be a szám döntőjébe, s a magyar versenyző nagyon elfáradt az előfutamban.„A pillangóm jól sikerült (…), a háton tartottam magam, a mellúszás utolsó tizenöt méterén alig éltem (…), a gyorson meg csak azt vártam, hogy mikor lesz már vége” – mondta Kis Gergő percekig lihegve, a szavakat keresgélve.
Legfrissebb hírek

Felidézzük az olimpia történetének egyik legszebb pillanatát – VIDEÓ

Párizs 2024
2024.08.11. 21:05

A vízbe született csodabogár – még 51 nap az olimpiáig

Úszás
2024.06.05. 11:15

Ötkarikás történetek: nem esett messze az alma a fájától – még 81 nap a rajtig

Egyéb egyéni
2024.05.06. 08:12

Vízilabda – Biros Péter belépője – ez volt A nemzet aranyai legviccesebb jelenete

NSO Tv Csapatsportok
2023.04.19. 08:27

Vízilabda: Biros Péter belépője – ez volt A nemzet aranyai legviccesebb jelenete

Vízilabda
2023.04.19. 08:27

Vízilabda – Vajon tudták-e a szerbek a titkot? – megkérdeztük Kásás Tamástól

NSO Tv Csapatsportok
2023.04.18. 13:43

Vízilabda: Vajon tudták-e a szerbek a titkot? – megkérdeztük Kásás Tamástól

Vízilabda
2023.04.18. 13:42

Lezárult a kínai PR-kampány

Szabados-blog
2022.02.20. 15:45
Ezek is érdekelhetik