Federer születésnapjára időzítették a pekingi olimpia megnyitóját

Vágólapra másolva!
2008.08.07. 10:45
A pekingi olimpia felvezetésének talán legnagyobb érdeklődéssel várt sajtóértekezlete a svájci világelső teniszező, Roger Federer találkozója volt az újságírókkal.
Federer születésnapján kezdődik az olimpia
Fotó: Reuters
Federer születésnapján kezdődik az olimpia
Federer születésnapján kezdődik az olimpia
Fotó: Reuters
Federer születésnapján kezdődik az olimpia

Federer – bár negyven percet késett – most is példásan kedves, szeretetre méltó arcát mutatta, nem bújt ki a kínosnak tetsző kérdések megválaszolása alól sem. Ezekből egy válogatás.

– Roger, 136 hét után, augusztus közepén elveszíti az első helyét a világranglistán. Mit szól ehhez?
– Semmit. Ez most az olimpia, most ezzel foglalkozom, különben is, holnap lesz a megnyitó, no meg a születésnapom. Igen, ugyanarra a napra esnek, huszonhét éves leszek. Amúgy meg ameddig nem jön ki a két hét múlva esedékes rangsor, még én vagyok az első.

– Milyen élményei fűződnek az olimpiákhoz?
– Sydneyben még nagyon fiatal voltam, ott senki sem ismert, Athénban viszont én vihettem a svájci zászlót a megnyitón, ez feledhetetlen élmény volt. Azért Sydneyben is történt velem valami izgalmas. Megismerkedtem a barátnőmmel, Mirka Vavrineccel.

– Melyik volt a nagyobb élmény, a zászló vagy Mirka?

– Egészen más… A zászlót tíz percig vittem, Mirkával nyolc éve együtt vagyunk…

– Mit jelentene most önnek az olimpiai arany?
– Egyenértékű lenne egy Grand Slam-címmel. Különleges nyomás van rajtam, mert ez rendkívüli verseny. Szóval, minimum annyit ér, mint Wimbledon.

MINDEN, AMIT AZ OLIMPIÁRÓL TUDNI ÉRDEMES!

– Kik a legveszélyesebb ellenfelei?
– Rafa, azaz Nadal és Novak Djokovics, no meg a többiek. Itt van az élmezőny kilencvenöt százaléka.

– Mit szól a körülményekhez?
– Azok kiválóak, jártam már a faluban is. Minden olyan zöld és nedvesen forró. Nem gondoltam volna… Egy hetet készültem az olimpiára, ez talán elég is lesz.

– És a szmog?
– Nehéz volt edzeni, de nem tudom, ez a szmog vagy a nedves hőség miatt volt. De nem hiszem, hogy ez befolyásolni fogja a torna végkimenetelét.

– Mit gondol az idei formájáról?
– Az elmúlt hetekben elbuktam olyan meccseket, amilyeneket nem szoktam elveszíteni. Most próbálok az olimpiára fókuszálni, a kemény pályára. Sajnos idén eddig nem voltam olyan jó a kemény talajon. Az év elején sokáig sérüléssel bajlódtam, de még így is döntőbe jutottam az eddigi három Grand Slam-tornán.

– Miért nem lakik az olimpiai faluban, ellentétben Rafa Nadallal?
– Nem lenne ideális a felkészülésem, ha ott laknék. Nem mintha derogálna, csak éppen mindenki engem fényképezne, velem akarna beszélgetni…

– Helyrehozhatja még a szezonját?
– Wimbledon elvesztése fájt a legjobban, tényleg csak egy-két ponton múlott, de úgy érzem, ezt a szezont még meg tudom menteni az olimpia vagy a US Open megnyerésével.

– Mire vagy kire emlékszik gyermekkora olimpiáiról?
– Carl Lewis, Ben Johnson, 1992–ből pedig Marc Rosset, aki Svájcnak olimpiai bajnoki címet szerzett a férfi egyesben. Teniszben, természetesen…

– Mi kell ahhoz, hogy visszaszerezze az első helyet?
– Először is, hivatalosan még én vagyok a No. 1. Amúgy sziklakemény, bombabiztos játék az év hátralévő részében, sok tornanyerés. Tudom, hogy képes vagyok rá, mert képes voltam a múltban is.

– Még egy Grand Slam-győzelem, vagy az olimpiai arany?
– Mindkettő – (rövid gondolkodás után).

– Ön szerint helyük van a milliomos sportolóknak az olimpián? Például önnek vagy az amerikai kosarasoknak, Ronaldinhónak, Messinek…
– Úgy hiszem, igen. Ez a NOB döntése volt, és végtére is ez a sportolók ünnepe, akár milliomosok, akár nem. Itt az olimpiai aranyéremért küzdenek a sportolók, és nem a pénzért…

– Jó a tenisznek a Federer–Nadal rivalizálás?
– Nem is kérdés, hogy jó. Hat Grand Slam–tornadöntőt vívtunk már egymással, s bár mással is voltak nagy párbajaim, a Rafával folytatott versengés különleges. Eltérő jellemek vagyunk, de mindketten a fair play szellemében.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik