Oda a sydneyi váltóarany

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.08.02. 23:33
Címkék

Legalább nem jutott az ügy a Tour de France-os doppingesetek sorsára. Bjarne Riistől ugyanis azért nem vették el az 1996-ban megszerzett győzelmét – Erik Zabeltől pedig az ugyanekkor szerzett zöld trikóját –, mert a beismerés és a siker között több mint tíz év telt el… Antonio Pettigrew azonban még nyolc évig sem tudta magában tartani, hogy nem tisztán versenyzett Sydneyben, és júniusban beismerte, rendszeresen élt tiltott szerekkel. E vallomás pedig tökéletesen elég volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, amelynek illetékesei szombaton bejelentették, doppingvétség(ek) miatt elveszik az amerikai 4x400 méteres váltó aranyérmét.

Az időközben visszavonuló Pettigrew-t azóta jelképesen két évre eltiltották, az atléta vissza is szolgáltatta 1997 és 2003 között nyert érmeit, de nem ő volt az egyedüli vétkes. A váltó tagjai közül Alvin Harrisont 2004-ben bukott le, Calvin Harrison 2003ban kapott kétéves büntetést, és Jerome Young sem a tisztaság mintaképe. Látva, hogy majd minden társa besározódott már, Michael Johnson, a 200 és 400 méter világcsúcstartója is bejelentette, visszaszolgáltatja érmeit. A NOB döntése nyomán most a váltó mind a hat tagja – Antonio Taylor az utolsó – erre kényszerül. Emellett az Egyesült Államok Atlétikai Szövetsége fontolgatja, hogy törli a váltó 1998-as világrekordját (2:54.20).

„Teljes mértékben támogatjuk a NOB döntését – mondta Darryl

Seibel, az Amerikai Olimpiai Bizottság (USOC) szóvivője. – Elfogadhatatlan, hogy a sportolók csaltak, a versenyzőknek viselniük kell tettük következményeit. Azon leszünk, hogy minél hamarabb visszaadják az érmeket, s hasonló esetekben a jövőben is így fogunk eljárni.”

A NOB emellett Pettigrew-tól a Sydneyben 400 méteren elért hetedik helyét is elvette, sőt hangsúlyozta, az atléta semmiképpen sem lehet ott Pekingben, noha az USOC nem is tervezte, hogy a versenyzőt elviszi Kínába. Arról azonban egyelőre nem döntött a NOB, hogy kié lesz az aranyérem, ennek határideje október elseje. A 2000-es játékokon az amerikaiak mögött Nigéria, Jamaica és Bahama váltója ért célba.

Érdekesség, hogy a korábban szintén lebukó, valamint az érmeit visszaadó amerikai Marion Jones Sydneyben szerzett aranyát a görög Ekaterini Tanu kapta meg, aki azért nem indulhatott az athéni olimpián, mert több doppingvizsgálatot elmulasztott, s a NOB Pekingtől is szeretné távol tartani…

Legfrissebb hírek

Tomiszlav Szivics: Ezek szerint nem felejtettek el Diósgyőrben

Labdarúgó NB I
23 perce

Negyedik lett Örményországban az MSÚSZ labdarúgócsapata

Minden más foci
27 perce

A 39 éves Sergio Ramos fejesére Lautaro Martínez válaszolt, nem tudta legyőzni az Inter a Monterreyt

Klub-vb
58 perce

Juhász Dorka: A kihívás miatt választottam a Galatasarayt

Kosárlabda
1 órája

Hatvanéves lett a kiváló kézilabdakapus, Meksz Anikó

Kézilabda
1 órája

Sam Reinhart mesternégyesével ismét Stanley-kupa-győztes a Florida

Amerikai sportok
1 órája

Újra Európa tetején a férfi kardcsapat; Juhász Dorka: Megyek Galata-meccsre Sallai miatt

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Real és a Man. City a klub-vb-n, folytatódik a cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik