Két gólban is benne volt

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2008.08.02. 23:33
Címkék

A Villarreal elleni szerdai felkészülési mérkőzés (0–0) után szombaton Glasgow-ban, a Rangers ellen lépett pályára a Liverpool – és Németh Krisztián. A 19 éves támadó ezúttal sem vallott szégyent, sőt a 4–0ra diadalmaskodó Pool két találatából is tevékeny részt vállalt. Jószerével másodpercekkel azután, hogy az 59. percben beküldte őt Rafa Benítez menedzser, majdnem megszerezte első gólját a felnőttcsapatban, csakhogy lövését követően Allan McGregor óriási bravúrral védett – viszont a kipattanót Josszi Benajun értékesítette (3–0); a 71. percben pedig büntetőt harcolt ki, amelyet Xabi Alonso váltott gólra, beállítva a 4–0-s végeredményt. Ezen felül a népes liverpooli szurkolótábor többször megtapsolta a fiatal magyar futballista meglátásait, cseleit.

„Hú, nagyon élveztem a mérkőzést, egyedül azt sajnálom, hogy a lövésemből nem született gól. Én már bent láttam – sopánkodott picit Németh Krisztián, akitől persze megkérdeztük, miért nem ő rúgta a büntetőt, ha már kiharcolta: – Megfordult a fejemben, de jobbnak láttam, ha nem szólok. Mindössze egy hete vagyok a felnőttcsapatnál.”

Rafa Benítez elégedett volt Németh teljesítményével, ezt a tudomására is hozta a lefújást követően, és bizonyára a társaknak is feltűnik, hogy ez a fiatal magyar srác – már bocsánat – nem rezel be a nagy lehetőségtől.

„Nem vagyok ijedős típus, bár az utazások alkalmával inkább csak hallgatom a többieket, nem folyok bele a beszélgetésekbe. Kizárólag a futballal foglalkozom, mert ha valaki itt jól teljesít, azt még a legnagyobb sztárok is befogadják. Szeretném, hogy befogadjanak” – fogalmazott az U19es válogatott vezéregyénisége.

Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: norvég és ukrán aranyérem Düsseldorfban

Röplabda
11 perce

Női röplabda Eb-selejtező: belga győzelem a mieink csoportjában

Röplabda
29 perce

NB II: Csákvár–BVSC

Labdarúgó NB II
30 perce

NB II: Ajka–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
31 perce

NB II: Békéscsaba–Szeged

Labdarúgó NB II
32 perce

NB II: Tiszakécske–Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
33 perce

NB II: Honvéd–Budafok

Labdarúgó NB II
48 perce

Puska, pisztoly és korong Eb: Jóna Bernadett 31. trapban

Egyéb egyéni
48 perce
Ezek is érdekelhetik