Szalay és Balogh diadalmaskodott

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2008.07.27. 22:53
Címkék

A Triatlon Tour balassagyarmati viadalának másnapján, vasárnap több mint 500 résztvevő indult a 2.5 kilométeres futás, 1 kilométeres úszás és 2.5 kilométeres futás sorrendben megrendezett aquatlon országos bajnokságon, amelyen véget ért egy hagyomány: az elmúlt évekkel ellentétben az előző napi klasszikus triatlon sprinttávú győzteseknek az idén nem sikerült megismételniük sikerüket a háromtusa két szakágas válfajában. Tóth Zsófia és Fecskovics Attila is kénytelen volt beérni a második hellyel.

A férfiak első futása során egy négytagú élboly elhúzott a többiektől, s közülük fej fej mellett Fecskovics és Balogh Lőrinc haladt az élen, nyomukban Szűcs Ákossal és Szabó Attilával. A váltás Baloghnak sikerült a legjobban, aki kamatoztatta kiváló úszótudását, s több mint egy perc előnnyel ért partot Fecskovics előtt. A dimbesdombos szakaszon kialakított, néhol még sártócsákkal borított, néhol felázott homokos talajon futva megtartotta az első helyét, s magabiztosan nyerte meg első felnőtt bajnoki érmét (rögtön aranyat), megelőzve Fecskovicsot és a Proform színeiben versenyző Molnár Andrást.

A nőknél az ORTRI triatlonistái igazi páros versenyt mutattak be. A szombati bajnok Tóth Zsófia Szalay Szandra társaságában már a rajtot követően élre állt, és „kéz a kézben” haladt az első futótáv során. Szalay azonban gyorsabban váltott versenyruhát a depóban, elhúzott klubtársától, majd egy perc fölé növelte előnyét az úszás végére, ami döntőnek bizonyult. Senki sem tudta utolérni. A csapat hármas sikerét az ifjúsági korú Balogh Barbara tette biztossá, aki bronzérmet érő helyen futott be a célba.

A szövetség főtitkára, Czencz Péter kedvet kapott a balassagyarmati polgármestertől, Medvácz Lajostól, aki előző nap 135.-ként ért célba a versenyen. A főtitkár az aquatlonban, korosztályában második lett.

Ha már kedvet kapott...

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Baltimore Ravens korábbi Super Bowl-győztes játékosa

Amerikai sportok
5 perce

Szolnoki Roland: Győzni kellene, hogy kimásszunk a gödörből

Labdarúgó NB I
10 perce

Bujdosó Imre: Nem volt kérdés, hogy hazajövök

Egyéb egyéni
33 perce

Szoboszlai tízes pozícióban, Wirtz helyén játszhat a Chelsea ellen – az elemzők szerint

Angol labdarúgás
1 órája

A hónap utánpótlásedzője: szeptember jelöltjei

Utánpótlássport
1 órája

Tenisz: a címvédő olasz páros vár Stollárékra a pekingi döntőben

Tenisz
1 órája

Európai kézilabdaligák: Ónodi-Jánoskúti három gólt lőtt, hat gólpasszt adott

Kézilabda
1 órája

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik