Három egyre egy három

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.07.27. 22:53
Címkék

A némettel ellentétben az olasz bajnoki csúcstartót már nem tudta megverni a Borussia Dortmund, a Juventus több mint ötvenezer néző előtt 3–1-re nyert a Signal Iduna Parkban, ahol szerdán a Bayern München még kénytelen volt fejet hajtani (2–1). A talán még az eredményből gyaníthatónál is simább vereség volt az első, amit a Dortmund a felkészülési időszakban elszenvedett: Hajnal Tamás csapata négy döntetlennel kezdett, három győzelemmel folytatta, majd az 1997-es, 3–1-es BVBsikerrel zárult BL-döntő „új kiadásán” (az akkori szereplők közül most egyedül Alessandro Del Piero kapott lehetőséget, igaz, csak csereként) az első botlását is elkönyvelte.

Hajnalnak a védekezésre is kellett figyelnie, ugyanúgy mint a Bayern ellen, és a klub hivatalos honlapjának tudósítása szerint nem lehetett belekötni a produkciójába. „Vonalban játszottam Kruskával a középpálya közepén, a védekezésre is figyelnem kellett, tolódtam én is becsülettel, ha kellett, felvettem a felfutó embert, közben meg Klopp edző azt is elvárta tőlem, hogy szervezzem a támadásokat

– mondta feladatáról a magyar középpályás. – Itt nem tipikus

irányító vagyok, mint Karlsruhéban voltam, de ha az edző ezt kéri tőlem, nekem ennek kell maximálisan megfelelnem.”

A légiós elismerte, megérdemelt volt együttese veresége. „A Juve szinte minden ászát elhozta, és így is játszott – jegyezte meg Hajnal. – Az elején a mi hibánk is kellett a vezető góljukhoz, utána kiegyenlített volt a játék, de a fordulást követően kijött a különbség. Az időjárás is érdekes volt, szombaton a vihar miatt nem tudtunk játszani, vasárnap meg harmincöt fok volt… Talán ezért nem volt olyan jó a meccs tempója, mint azt sokan remélték. Egyértelmű eredmény született, de ebből a vereségből sokat lehet tanulni.”

Legfrissebb hírek

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
36 perce

Varázslat két, tömény órában – ilyen volt képekben a 15. Gyulai Memorial

Képes Sport
58 perce

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
1 órája

Szirmai Benedek: Aki hátradől, ki is száll a harcból!

Egyéb egyéni
1 órája

Közel 20 ezer futót várnak a Budapest Félmaratonra

Atlétika
1 órája

Döntött kérői közül Xavi Simons; megvan Haller új csapata – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Atlétika: Szabados Ármin megdöntené az U20-as világcsúcsot

Utánpótlássport
1 órája

NB III: az újabb vereség után lemondott a Haladás vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik