A kicsik az igazi nagyok

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.07.27. 22:53
Címkék

Az igazi Nationalelffel (amely Spanyolországtól kapott ki) ellentétben az U19-es német válogatott nem botlott meg a kontinens trónja felé vezető utolsó akadályban, és Olaszország ellen megnyerte az Európa-bajnoki döntőt. A végül bronzérmes magyar csapatot megverő két gárda harcából a mieinket a csoportkörben felülmúló németek kerültek ki győztesen, meglehetősen simán (3–1) és megérdemelten. A nem feltétlenül az utánpótlásneveléséről híres német futballnak az 1992-es U16-os Eb-siker óta a mostani volt az első aranyérme korosztályos tornáról.

„Semmit sem ért volna, ha harminc kilométernél állunk jól, de a maratoni végén levegőt is alig kapunk, és úgy esünk be a célba” – mondta a találkozó után

Matthias Sammer, a német szövetség sportigazgatója, aki játékosként 1996-ban a felnőttek között ünnepelhetett kontinensbajnoki címet. Még nála is különlegesebb hangulatban volt Horst Hrubesch, aki 1980-ban játékosként győztes gólt fejelve (méltón a „Fejelő szörnyeteg” névhez) lett Európa-bajnok, most pedig szövetségi edzőként segítette csúcsra csapatát.

Mint ismert, Magyarország az Olaszországtól az elődöntőben elszenvedett 1–0-s vereség után harmadikként zárt.

Legfrissebb hírek

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
30 perce

Varázslat két, tömény órában – ilyen volt képekben a 15. Gyulai Memorial

Képes Sport
52 perce

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
55 perce

Szirmai Benedek: Aki hátradől, ki is száll a harcból!

Egyéb egyéni
1 órája

Közel 20 ezer futót várnak a Budapest Félmaratonra

Atlétika
1 órája

Döntött kérői közül Xavi Simons; megvan Haller új csapata – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Atlétika: Szabados Ármin megdöntené az U20-as világcsúcsot

Utánpótlássport
1 órája

NB III: az újabb vereség után lemondott a Haladás vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik