Lampard helyett Muntari

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.07.24. 22:56
Címkék

A jelek szerint az Inter végleg letett arról, hogy Frank Lamparddal megerősödve vágjon neki a következő idénynek. Mint arról tegnapi számunkban beszámoltunk, az angol válogatott középpályásának mesés fizetést (heti 150 ezer fontot) kínál jelenlegi együttese, a vele még egy évig szerződésben álló Chelsea – csütörtökön pedig az ő posztjára igazolt az olasz bajnokcsapat.

Információk szerint a milánói fekete-kékek 12.7 millió fontot fizetve négy évre szerződtették a ghánai válogatott Sulley Muntarit az angol élvonalban szereplő, FA-kupagyőztes Portsmouthtól, noha Harry Redknapp, a Pompey menedzsere a minap kijelentette, semmiképpen sem szeretne megválni egyik legjobb futballistájától. Muntari számára csak részben lesz új környezet Olaszország, hiszen tavaly májusban az Udinesétől került a Portsmouthhoz (egyébként hétmillió fontért), vagyis van már Serie A-beli tapasztalata.

José Mourinho, az Inter vezetőedzője ugyanakkor továbbra is ragaszkodik a korábban a Chelsea-nél vele remekül együttműködő Lampardhoz, és biztos benne, hogy miután a középpályás szerződése jövőre lejár a londoniaknál, Milánóban újra egymásra talál mester és tanítványa.

Legfrissebb hírek

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
30 perce

Varázslat két, tömény órában – ilyen volt képekben a 15. Gyulai Memorial

Képes Sport
52 perce

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
55 perce

Szirmai Benedek: Aki hátradől, ki is száll a harcból!

Egyéb egyéni
1 órája

Közel 20 ezer futót várnak a Budapest Félmaratonra

Atlétika
1 órája

Döntött kérői közül Xavi Simons; megvan Haller új csapata – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Atlétika: Szabados Ármin megdöntené az U20-as világcsúcsot

Utánpótlássport
1 órája

NB III: az újabb vereség után lemondott a Haladás vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik