Szávay szenvedett

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.07.19. 01:04
Címkék

Ha azt írjuk, hogy Szávay Ág nes vért izzadva győzött a Bad Gastein-i 175 ezer dolláros WTAtorna második fordulójában, azzal még nem mondtunk semmit. A magyar lány a világranglista 320. helyén álló, szabadkártyás Melanie Klaffner ellen lépett pályára, aki csúnyán megnehezítette a dolgát. Az első szettben Ági hamar 3:1-es hátrányba került, majd 6:3-ra vesztett is, a másodikban 5:2-re vezetett már az ellenfele, de két meccslabdát hárítva kiharcolta a rövidítést. Ott a rutintalan osztrák lány ismét elvétett két mérkőzéslabdát, míg Szávay második szettlabdáját már beütötte, és 10–8-ra hozta a rövidítést. A harmadik szettben ismét 5:2-es hátrányból kellett visszakapaszkodnia, ez ismét sikerült, és a tie-breaket is magabiztosan megnyerte, így 3 óra és 8 perc alatt továbblépett a legjobb nyolc közé, ahol a cseh Iveta Benesová lesz az ellenfele.

Eredmények a 18. oldalon

Legfrissebb hírek

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
2 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
3 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
3 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik