Puskás Ferencről beszélt Pelé

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.07.19. 01:04
Címkék

Befejezéséhez közeledik a Pus kás Ferenc életét feldolgozó nagyszabású dokumentumfilm forgatása. A monumentális munka a bennfentesek szerint megéri majd a mozijegy árát – Almási Tamás megrázóan szép filmet készített. Az egyik utolsó forgatáson kedden Londonban a világhírű Pelé fogadta a magyar filmeseket, hogy Puskás Ferencről nyilatkozzon.

A film ötletét és alapdokumentumait a kiadónk gondozásában három éve – munkatársunk, Szöllősi György tollából – megjelent Puskás-könyv adta Neményi Ádám producernek. A megfilmesítési jogok megvásárlása után kezdődött el két esztendeje a dokumentumfilm forgatása, amelyet egy, ugyancsak Öcsi bácsi egyéniségét bemutató nagyjátékfilm követ majd. A megszólalók között olyan világnagyságoknak is sokszor csupán néhány mondat jut, mint Franz Beckenbauer, Sir Alex Ferguson, Michel Platini vagy éppen Pelé, akivel ezen a héten forgatott Londonban a „The Real Puskas” angol munkacímet viselő produkció stábja.

A Pelé által elmondottak nagy részét majd csak a filmből ismerhetjük meg, de Almási Tamás a beszélgetés néhány részletét lapunk rendelkezésére bocsátotta. Ezekből kiderül többek között, hogy a magyar sztárnál csaknem másfél évtizeddel fiatalabb Pelé emlékei szerint csupán egyszer futballozott Puskás Ferenc ellen, méghozzá a Santos színeiben, Madridban a kor világverő Realjával csaptak össze néhány évvel a brazil tinisztár felbukkanásáról emlékezetes 1958-as svédországi világbajnokság után.

„Az apám, aki maga is focista volt és nagy drukker, mindig hallgatta a rádiót – mondta Pelé.

– Emlékszem az 1950-es világbajnokságra is, amikor Brazília kikapott Uruguaytól a döntőben, én akkor nagyon fiatal voltam, tízéves. És aztán négy év múlva, amikor a magyarok a németekkel játszották a döntőt, megint sokat hallgattuk a rádiót, és nekem az a név maradt meg a fejemben: Puskás. Ő volt a nagy név azon a vb-n. Aztán amikor esztendőkkel később ezen a meccsen találkoztunk Madridban, beugrott nekem: ő az, akiről az apám annyit mesélt… Ámultam, hogy ellene játszhatok… Később, persze, aztán sokat találkoztunk még…”

A Puskás Ferenc életét bemutató film október végén, november elején kerül a mozikba, a DVD-változat pedig alaposan bővített, megannyi extrát tartalmazó többlemezes és többnyelvű kiadással örvendezteti majd meg Puskás Ferenc máig hatalmas rajongótáborát.

Legfrissebb hírek

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
2 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
3 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
3 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik