Nagyágyúra vadásznak

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.07.19. 23:24
Címkék

Úgy tűnik, az elmúlt évek egyik nagy nyári bevásárlójának (az előző három szezonban 32 millió eurónál egyszer sem költött kevesebbet), az Internazionalénak megint sok a felesleges pénze, legalábbis erre utal, hogy megpróbál a Frank Lampardhadművelet esetleges kudarca ellenére is ászokra vadászni. A fő célpont persze a Chelsea középpályása, akiért lassan húszmillió eurót kínál a vezérkar („De még

így is óvatosnak kell lennünk, mert tiszteletben kell tartanunk a Chelsea jogait. A klub meg akarja tartani, és ha ez nem változik, nem erőszakoskodhatunk” – mondta Massimo Moratti elnök), de ha ez sem lesz elég Roman Abramovics tulajdonosnak, más célszemélyek kerülhetnek látókörbe.

Elsőként az új vezetőedző, José Mourinho egy másik kedvence, Samuel Eto’o, akivel ugyan nem dolgozott együtt a portugál szakvezető, viszont többször szerette volna elhozni Barcelonából. A kameruni egy üzbég ajánlatot már elutasított, viszont szabadon tárgyalhat bárkivel, ha hinni lehet a menedzsere, José María Mesalles, illetve az új Barca-tréner, Pep Guardiola közötti egyezségnek. Az El Mundo Deportivo című lap értesülései szerint Eto’o a napokban találkozik a katalán klub vezetőivel, és közösen döntenek a jövőjéről.

Egy másik kiszemelt viszont csak akkor jön, ha Lampard Londonban marad. Ha nem is B- (az a Lampardért tett második ajánlat volt), de C-tervként Xabi Alonso szerződtetése is felvetődött. A spanyol Európa-bajnokot még 18 millió euróért sem engedte el a Liverpool a Juventushoz, de ha az Inter kettessel kezdődő ajánlatot tesz, vélhetően viheti a középpályást.

Legfrissebb hírek

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
2 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
3 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
3 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik