Rajtol a Gemenci Nagydíj

R. G.R. G.
Vágólapra másolva!
2008.07.08. 00:43
Címkék

Tizenegy ország húsz csapata vesz részt az Alisca Bau 34. Gemenci Nagydíj országúti kerékpárversenyen – derült ki az esemény Szekszárdon rendezett sajtótájékoztatóján. A UCI 2.2 kategóriás viadal július 10-én 16 órakor a hagyományos, két kilométeres, egyenkénti indítású hegyi időfutammal, azaz a prológgal rajtol. A versenyen elindul Kusztor Péter, a P-Nívó Betonexpressz 2000 Corratec olimpiai indulója. A pénteki első szakaszon a Skoda-kupáért szállnak nyeregbe a kerekesek, mégpedig Kaposváron, majd 171 kilométer megtétele után érkeznek vissza Szekszárdra. Somogy megye bevonása újdonság az esemény történetében, ez a Gemenci Nagydíj népszerűsítését szolgálja. A második, Szekszárdról induló és oda visszaérkező etap az Aldor-kupáért zajlik, a penzum ezúttal 163 kilométer lesz. A háromnapos esemény zárásaként kerül sor a hagyományos, villanyfényes, az összetettbe már bele nem számító háztömb körüli versenyre, a Pálinkás Csaba emlékére kiírt Alisca Bau-kupára.

Legfrissebb hírek

NB II: a mai vereség után előrehozzák az értékelést a Videotonnál

Labdarúgó NB II
5 perce

Sako 2029 – nagy bejelentéssel indította a hetet a Győri ETO

Kézilabda
20 perce

Balhé a két korábbi Fradi-edző meccsén: Sztankovics kiborult, Csercseszov válaszolt

Minden más foci
29 perce

Robbie Keane: A Fradi ellen mindenki úgy hajt, mint az őrült...

Labdarúgó NB I
39 perce

Heti program: kétszer is pályára lép a magyar válogatott, férfi és női kézi BL

Minden más foci
44 perce

NHL: MacKinnon ötpontos meccse, a Colorado legyőzte a Vancouvert

Amerikai sportok
52 perce

Videó: elképesztő, félpályás gólt szerzett az 51 éves Vincze Ottó

Labdarúgó NB II
1 órája

NBA: a második félidőben fordított a címvédő OKC a Memphis ellen

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik