Kezdenek a magyarok

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2008.07.06. 23:07
Címkék

Hétfőtől a főtábla küzdelmei is megkezdődnek a Római Teniszakadémián a 175 ezer dolláros Gaz de France Grand Prix-n. Már biztos, hogy öt magyar teniszező kap helyet a legjobbak között, miután az utolsó, a selejtezőben még állva maradt játékosunk, Kiss Dóra is búcsúzni kényszerült – a bolgár Szeszil Karatancsevától kapott ki két játszmában.

Ami viszont a többieket illeti, a torna első kiemeltje, Szávay Ágnes pihenőt kap a nyitó fordulóban, utána pedig egy selejtezőből feljutott teniszezővel vagy a szlovén Andreja Klepaccsal találkozhat, míg az ágán az első kiemelt ellenfél a tavaly ugyanitt döntős, világranglista-66. román Sorana Cirstea lehet. Nagy Kyra rögtön az ötödik kiemelt cseh Lucie Safarovával kezd, Arn Grétának a negyedik cseh Iveta Benesová jutott, míg szabadkártyásaink közül Marosi Katalin az orosz Anna Lapuscsenkova, Király Pálma pedig az egykori top 20-as német AnnaLena Grönefeld ellen kezd. A magyarok közül Nagy és Király már hétfő délután pályára lép.

Legfrissebb hírek

A Liverpool győzelmi kényszerben Frankfurtban; Kovács Patrik: Nem akartam tv-n nézni a darts-vb-t

E-újság
3 perce

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
13 perce

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
22 perce

Haaland ismét lecsapott, egy év után újra BL-meccset tudott nyerni vendégként a Manchester City

Bajnokok Ligája
32 perce

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
33 perce

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
41 perce

A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

Kézilabda
56 perce

Ökölvívás: három magyar lány elődöntős az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik