Meggyógyul vagy nem? Michael Ballack vádlija lázban tartja hazáját

Vágólapra másolva!
2008.06.29. 14:49
Michael Ballack, a német válogatott csapatkapitánya, egyben a gárda esze és motorja izomhúzódása miatt kihagyta az elmúlt két nap edzéseit, így kisebbfajta pánik tört ki a Nationalelf háza táján.
Ballack vagy nem Ballack? – ez itt a kérdés.
Reuters
Ballack vagy nem Ballack? – ez itt a kérdés.
Ballack vagy nem Ballack? – ez itt a kérdés.
Reuters
Ballack vagy nem Ballack? – ez itt a kérdés.

„Te jó ég, mi lesz, Ballack nélkül kell pályára lépnünk?” – teszik fel egymásnak a kérdést a szakemberek és az egyszerű szurkolók.

Szavazás

Ön szerint felépül-e a döntőre Michael Ballack?

Írja be az itt látható számot!
Ballack ugyanis a válogatott vezéregyénisége, „erős embere”, ráadásul a finoman szólva is középszerűen sikerült előző idénye után újra kirobbanó erőben futballozik, néha már régi fényében csillogva.

Most azonban sokak számára felrémlett a 2002-es világbajnokság: akkor az irányító győztes gólt rúgott Dél-Koreának az elődöntőben, de a fináléban nem futhatott ki a gyepre. A vb-n két sárgája miatt kellett kihagynia az aranymeccset, most sérülése miatt fenyegeti ez a veszély.

„A nemzet vádlija” – harsogják a német újságok címlapjai, és természetesen mindenki arra szeretne választ kapni, hogy játszhat-e a döntőben Ballack. A hírek szerint a vasárnap reggeli edzésen nem vett részt, a válogatott médiafelelőse, Horst Stenger pedig igen rövid nyilatkozatot adott az üggyel kapcsolatban: „Kein komment”, azaz no comment.

A szövetségi kapitány, Joachim Löw maga sem tudja, számolhat-e Ballackkal; mint elmondta: „Teljesen nyitott a kérdés”.

Ha a Chelsea profijának sérülése nem gyógyul megfelelő ütemben, akkor a nemrég a Bayern Münchenbe szerződő Tim Borowski léphet az örökébe, de Löw elárulta: elgondolkodott már azon is, hogy akár Bastian Schweinsteiger is pótolhatná Ballackot a középpálya közepén.

A jól bevált taktikai felállás, a 4–4–2 viszont változatlan marad.

Ballack hiányát 2002-ben egyébként igencsak megsínylették a németek: a döntőt 2–0-ra elveszítették a brazilok ellen.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik