Áttöri-e az álomhatárt?

Gratulálhatunk a sikeres érettségihez?Gratulálhatunk a sikeres érettségihez?

Igen – válaszolta mosolyogva Gyurta Dániel. – Teljesítettem, amit célul kitűztem magam elé. Hálás vagyok a Veres Péter Gimnázium tanárainak, akiktől természetesen nem kaptam engedményeket a vizsgákon, ám év közben mindenben támogattak.

Nem is gondolt arra, hogy az olimpia miatt halaszt?

Felvetődött, de tudtam, hogy képes vagyok letenni a vizsgáimat a felkészülés mellett is, akkor pedig miért halasztottam volna?

Edzői is így gondolták?

Számukra csak az volt a fontos, hogy a tréningeken jól teljesítsek. Rám bízták a döntést azzal, hogy bárhogy is határozok, elfogadják, és mellettem állnak.

Nem volt fárasztó, hogy heteken, hónapokon keresztül a könyvek játszották a főszerepet az életében?

Ez sohasem volt így, számomra mindig is az úszás volt az első. Valljuk be, az érettségit letenni nem olyan nagy ördöngösség, és szerencsére elég könnyen tanulok, így nem volt olyan vészes az elmúlt két hónap. Tudtam, ha naponta egy-másfél órát készülök, nem lesz probléma. Azt azért nem tagadom, megkönnyebbültem, amikor levizsgáztam.

Mennyiben más a mostani felkészülése az athénihoz képest – a tanulást leszámítva?

Annyiban mindenképpen, hogy most 2008-at írunk. Nem viccelődni akarok, hiszen változtak az edzésmódszerek azóta, és én is idősebb lettem. Akkor, 15 évesen teljesen más módon készültem.

Most sokkal több, rövidebb, ám nagyobb intenzitású sprintet úszom.

Netán már az új Arena dresszben?

Kipróbáltam már, az első benyomásaim nagyon jók. Ám versenyen is tesztelnem kell, hiszen ott egészen más tapasztalatokat szerezhetek. Az, hogy edzéseken tempóztam benne néhányat, nem ad átfogó képet.

Hisz abban, hogy az új dresszben századok, tizedek, netán másodpercek rejtőznek?

Azt én is éreztem, hogy könynyebben siklok a vízben, vagyis lehet igazság ebben a megállapításban. Ám a dressz nem helyettesíti az edzéseket...

Fáradtnak tűnik.

Az is vagyok. Hihetetlenül sokat és keményen dolgoztunk az elmúlt hónapokban, de nem panaszkodom, tudom, erre van szükség ahhoz, hogy elérjem a célomat.

Mi ez a cél?

Ha megúszom életem legjobbját, ha úgy szállok ki Pekingben a medencéből, hogy majd összeesem, akkor elégedett leszek.

Kicsit konkrétabban?

Ne várja tőlem most sem, hogy jósolgassak! Az egyéni legjobbam 2:10.71, s titkon bízom abban, hogy áttörök egy álomhatárt...

És ez mire lehet elég az olimpián?

Na, ez az, amit nem lehet előre megmondani. De ha százötven méternél ott vagyok az élmezőnyben, és képes vagyok jó hajrát nyitni, akkor minden előfordulhat.

Azt azért ne mondja, hogy nem szokott álmodozni, vagy hogy soha nem jut eszébe, milyen volt Athénban a dobogón állni...

Lehet, hogy nem hiszi el, de Athénra ritkán gondolok. Hátra sosem nézek, mindig csak előre. Csodálatos volt a dobogón állni négy évvel ezelőtt, de ez már a múlt, és engem sokkal inkább inspirál a jövő. A cél jár az agyamban, és nem a múltam. Olyan kemény munkát végzünk, hogy talán ki sem bírnám, ha közben nem arra gondolnék, mit szeretnék elérni.

Athénban az úszók között a legeredményesebb volt az ezüstérmével.

És erre nagyon büszke is vagyok! Szeretnék Pekingben is a legeredményesebb lenni.

Merész kijelentés!

Ez is hozzátartozik a felkészüléshez: én ezzel fanatizálom magam, hogy bírjam a nehéz edzéseket, és elhiggyem, van cél, amelyért érdemes küzdenem.

Mit szólt Kitadzsima Koszuke világcsúcsához?

Nagyon meglepett. Tudtam, hogy a japán nagyon jó úszó, de ilyen időre nem számítottam. Ez a 2:07.51-es idő olyan sebességet takar, amelyre korábban nem is gondolhattunk. Álomszerű rekord...

Ön viszont nem 200 méter mellen, hanem százon javította meg egyéni legjobbját két hete Canet-enRoussillonban. Még mindig cél az olimpiai A-szint ezen a távon is?

Mindenképpen! Az országos bajnokságon megpróbálom megúszni, ha sikerül, örülni fogok, ha nem, akkor sem keseredem el. Bár nem lenne rossz Pekingben úgy rajtkőre állni kétszázon, hogy előtte százon már versenyeztem.