Vale, a profi

Valentino Rossi áll a boxban, motorjától körülbelül kétméteres távolságban, s a csizmáit nézegeti, néha még mintha beszélne is hozzájuk. Majd odamegy a versenygéphez, fejét a jobb oldali lábtartóra hajtja. Nem tudni, ilyenkor magában imádkozik-e, vagy ha nem, akkor kitől kér segítséget az újabb küldetésre. A lényeg, hogy jó néhány másodperc telik el így. Mindig ugyanarról az oldalról száll fel a motorra, megigazgatja magán a bőrruhát (ekkor már a lábtartókon állva) – neki is van kedvenc ruhája, kedvenc sisakja és kedvenc szemüvege. Szóval babonás az istenadta, ez nem vitás!

S ezek még csak azok a babonák, amelyeket a nyilvánosság elé tárt a hétszeres világbajnok (hogy el ne felejtsük, a verseny előtti éjszaka mindig bemegy a boxba, hogy ellenőrizze, minden matrica a helyén van-e 46os rajtszámú motorján…), s hány apró beidegződés lehet még, amelyhez ilyen vagy olyan okból ragaszkodik.

Mert valamiben bízni kell – főleg annak, aki átlag kéthetente kockáztatja az életét a világ különböző versenypályáin. Márpedig Rossi jó ideje ezt teszi – csak a világbajnokságon 1996 óta, úgyhogy a vasárnapi Brit Nagydíj pályafutása 200. vb-futama lesz.

Eddig hét világbajnoki címet szerzett: kettőt a két kisebb géposztályban, ötöt pedig a királykategóriában (az 500-ban egyszer, a MotoGP-ben négyszer ült a trónra). Túl sok időt nem szánt a tanulásra: ő volt az, aki bemutatkozott a nyolcadliteres mezőnyben (1996 – 9. hely), kiismerte az ellenfeleket, összebarátkozott a motorjával, a következő idényben pedig már övé volt a vb-trófea. Osztályt váltott, ugyanezt megismételte a 250 köbcentis mezőnyben, majd pedig a királykategóriában – azzal a különbséggel, hogy az első évben azonnal második lett, majd jött a győzelem.

Nagy csatákat vívott, azt azonban senki sem vonta kétségbe, hogy Valentino Rossi motorra (no és sikerre) született. Persze nem volt véletlen, hogy a később díszdoktorrá avatott, egekig magasztalt, piedesztálra emelt Rossi a sportág közelébe keveredett. Édesapja, Graziano szintén motorversenyző volt, ennek ellenére az ötéves „Vale” első szerelme egy gokart volt. Édesapja szervizelte (a hatvan köbcentis erőforrást hamar ki is cserélte száz köbcentisre, hogy gyorsan lehessen vele menni), édesanyja tankolta – mert valakinek vigyázni is kellett arra a gyerekre! A következő évben már motorozott is a gokart mellett, s mindkét szakágban sorra aratta a diadalokat. Csak azért nem a Formula–1 irányába indult el, mert a versenygépes gokart jóval drágább volt, mint a versenyképes minimotor. Így lett – sokak bánatára és még többek örömére – a kis Rossiból motorversenyző.

Persze ha úgy vesszük, nincs veszve semmi, hiszen Rossi még mindig csak 29 éves, ha akarja, kipróbálhatja magát a száguldó cirkusz versenyein is. Tesztelni már tesztelt – 2006ban ült a Ferrari sokak által irigyelt versenygépében, s nem is ment vele rosszul! Alig fél másodperccel volt lassúbb a valenciai teszten, mint a másik legenda, Michael Schumacher. Ám Rossi el sem gondolkodott a szakágváltáson – pedig Bernie Ecclestone, a Formula–1 mindenható ura többször is jelezte, szívesen látná a gyorsasági autós világbajnokságon. Az olasz azt mondta, ameddig motivációt érez magában a motorozáshoz, marad.

Meg aztán, ha négy kerékre is vált, a Formula–1 helyett inkább a rali mellett dönt. Az ugyanis a másik szerelem. Annak idején Colin McRae volt a példaképe, utóbb pedig versenyzett is ellene, merthogy Rossi immár jó néhány raliversenyen van túl – nem egyet meg is nyert.

Érdekes figura, annyi szent! Sisakján a nap és a hold jól megfér egymás mellett – a versenyzőben lakozó kettősségre utal, a pilóta sokoldalú személyiségét tükrözi.

A Doktor becenevet akkor kapta, amikor megszerezte első királykategóriabeli vb-címét. Méghozzá annak köszönhetően, hogy hideg fejjel, klinikai pontossággal marcangolta szét ellenfelei önbizalmát, s küldte őket a padlóra. Miközben a kisebb kategóriákban kiszámíthatatlan és forrófejű volt (ami jó néhány esést eredményezett), a legfelső géposztályba lépve, úgy látszik, benőtt a feje lágya, immár képes volt higgadtan versenyezni. Persze ez már csak magyarázat.

Valójában két verzió is van arra, hogyan ragadt Rossira a „doktori cím”. Az egyik, hogy kiérdemelte, ezért adományozta magának. Édesapja erről a következőket mondta: „Hogy miért Doktor? Nincs rá különösebb ok, de jól hangzik, és fontosnak tűnik. Nálunk, Olaszországban arra mondják, hogy doktor, akit elismernek, aki nagyon fontos. A Doktor… fontos!”

Lehet, hogy ezért. Bár Valentino maga gyakran viccelődik azzal, hogy azért Doktor, mert ezzel a családnévvel nagyon sok orvos él Olaszországban.

De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Rossi a világ egyik legjobb (ha nem a legjobb) gyorsasági motorosa, hogy bár bohókás, és nem megy a szomszédba egy kis csibészségért, nála fegyelmezettebb pilóta kevés van a világon.

A színházba illő jelenetek, a jelmezek (amikor orvosnak öltözik, és a levezető kört köpenyben, a nyakában sztetoszkóppal teszi meg), a hajmeresztő parókák mind-mind csak álcák. Az ellenfelek azt mondják, Rossi semmit sem csinál ok nélkül, ezekkel is célja van. A játékosság mögött hihetetlenül profi motoros „rejtőzködik”. A szurkolók megőrülnek érte, s még azok is elismerik tehetségét és tudását, akik egyébként nem érte szorítanak.

A Doktor vasárnap jubilál. 200. világbajnoki futamára és 92. vb-futamgyőzelmére készül a Donington Parkban.