Casillas szerint az olaszoknak nagyobb az esélyük a győzelemre

Vágólapra másolva!
2008.06.21. 19:15
Mi sem mutatja jobban a vasárnapi Spanyolország–Olaszország negyeddöntő fontosságát, mint hogy a spanyol király, I. János Károly is a helyszínen tekinti majd meg a találkozót. Hazájában a száz százalékosan teljesített csoportkör okozta eufória hamar alábbhagyott, mikor kiderült, hogy az olaszokkal találkoznak a elődöntőbe jutásért. A csapat kapusa, Iker Casillas úgy vélekedik, hogy az olaszok esélyesebbek, de ha semlegesítik Tonit, megszerezhetik a győzelmet.
Iker Casillas esélyesebbnek tartja az olaszokat
Fotó: Reuters
Iker Casillas esélyesebbnek tartja az olaszokat
Iker Casillas esélyesebbnek tartja az olaszokat
Fotó: Reuters
Iker Casillas esélyesebbnek tartja az olaszokat

„Olaszország, azért mégiscsak Olaszország” – kezdte Iker Casillas az esélylatolgatást a vasárnapi meccs kapcsán utalva arra, hogy hiába kezdett gyengébben a „squadra azzurra”, nagyon nehéz nyerni ellenük.

Sőt, egyenesen odáig ment a Real Madrid hálóőre, hogy kijelentette, szerinte az olaszok az esélyesebbek, de nem feltétlen a pillanatnyi forma alapján.

„Az olaszok a mérkőzés esélyesei a múltjuk miatt, többször jutottak döntőbe, mint mi, többet nyertek, mint mi. Spanyolországnak egyetlen Európa-bajnoki címe van, és azt is rengeteg évvel ezelőtt szerezte” – fejtette ki Casillas.

Ami pedig magát a mérkőzést illeti, a csapat kapitánya elmondta, hogy Luca Toni – aki mostanában nincs olyan jóban legjobb barátjával, a labdával – semlegesítése döntő lehet.

„Nagyon figyelnünk kell majd a rögzített szituációkra, mert Luca Toni nagyon magas, a beívelések különös veszélyt jelenthetnek. Ha sikerül őt semlegesíteni, elmondhatjuk, hogy jó úton járunk, és bejuthatunk a legjobb négy közé” – monda a kapus.

A hálóőr reagálva a felmerült pletykákra, leszögezte, hogy nincs konfliktus néhány játékos és a szövetségi kapitány között.

„Nincsen feszültség Aragones és a játékosok között. Mindent megbeszéltek, Fernando Torresszel és Sergio Ramosszal. Ez természetes, ha ilyen sokáig vannak összezárva különböző személyiségű emberek” – zárta le a témát Casillas.

A spanyol válogatott ma este 20 órakor edz a Práterben, majd 22 órától az olasz csapat. Bár a mérkőzés vasárnap lesz, Luis Aragones már tudja a kezdő csapatot.

A SPANYOL KEZDŐCSAPAT

Casillas – Sergio Ramos, Marchena, Puyol, Capdevila – Iniesta, Marcos Senna, Xavi Hernandez, Silva – Villa, Torres.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik