Az optimális lehetőség

A kezdet tipikus, a XIX. század végi Angliában mindenképpen. A West Kensington-i St. Andrew templom vasárnapi iskolásai addig-addig kergették a labdát egy közeli domb aljában, mígnem futballcsapatot alakítottak Fulham St. Andrew's Church School néven. Nyolc évvel később, 1887ben megnyerték a NyugatLondoni Amatőr Kupát, s örömükben lerövidítették a nevüket. Így született meg a Fulham FC, amely 1896-ban költözött jelenlegi helyére, a Craven Cottage-ra, s 1898. december 12-én lett profi klub. A kezdeti évtizedeket hullámzó produkció jellemezte, a csapatnak minden igyekezete ellenére nem sikerült feljutnia az első osztályba, így a korszak talán legfőbb érdekessége, hogy a klub elnöke, Henry Norris akaratán kívül hozzájárult a későbbi örök rivális, a Chelsea FC megalakításához (1905). Történt ugyanis, hogy egy Henry „Gus” Mears nevű üzletember megvásárolta a Stamford Bridge Athletics Groundot Fulhamban, s megpróbálta rávenni a későbbi Sir Henryt, hogy költöztesse át oda a Fulhamet. Mr. Norris nemet mondott, Mr. Mears pedig saját klubot alapított. A Fulham név foglalt volt, így a szomszédos kerület (Royal Borough of Kensington and Chelsea) lett a névadó.

Mesterhármas a 10–1-es mérkőzésen

A klub csak a második világháború után, 1949-ben lett először tagja az élvonalnak, igaz, mindössze három évre, majd 1959-ig kellett várnia a feljutásra. Megérte a türelem, elvégre 1960-ban az első osztály 10. helyén zárt a csapat, ami egészen 2004-ig (Premier League: 9. hely) klubrekord volt. És kivétel, hiszen a csapatnak többnyire sziszifuszi küzdelmet kellett vívnia a kiesés ellen. 1966 februárjában például 29 meccsből csak 15 pontja volt a Fulhamnek, az utolsó 13 mérkőzéséből viszont kilencet megnyert, így maradt az élvonalban.

Nagy egyéniségekben persze ekkor sem volt hiány a Craven Cottage-on. A skót Graham Leggat például azzal írta be magát a futballtörténelembe, hogy 1963-ban az Ipswich Town ellen kevesebb mint három perc alatt ért el mesterhármast (10–1 lett a vége). Johnny Haynes pedig külön fejezet. Ő játszotta a legtöbb mérkőzést (594) Fulham-mezben, húsz éven át (1950–70) szolgálta a klubot (56-szor volt válogatott, 22-szer csapatkapitányként, játszott a chilei világbajnokságon, többek között a magyarok elleni, 2–1-re elveszített mérkőzésen is), ám nem(csak) erről híres. „Százfontos” játékosként emlegették, mert ő volt az első futballista, aki száz fontot keresett hetente (1961-ben maximálták ennyiben a fizetést, korábban sokáig 20 font volt a plafon).

Folyamatosan nőtt a klub adóssága

A későbbiekben mindössze egy FA-kupa-fináléval büszkélkedhetett a Fulham (1975: 2–0-ra nyert a West Ham United), s azzal, hogy az angol futball első vasárnapi mérkőzését a Craven Cottage-on játszották (1974: 2–0 a Millwall ellen). A futballsikerek sorozatosan elmaradtak, így hiába adogatta el legjobbjait a klub, az adósságai csak nőttek és nőttek. Olyanynyira, hogy 1987-ben még az is felvetődött, hogy egyesül a Queens Park Rangersszel. Aztán jött egy korábbi játékos, a BBC kötelékében is ismertté váló Jimmy Hill (1953–1961: 300 mérkőzés), s elnökként szép lassan rendbe szedte a klub szénáját. Az eredmények ezzel együtt nehezen jöttek (1994-ben negyedosztályú volt a csapat), 1996-ban azonban már majdnem kivívta a Fulham a Premier League-tagságot.

Bobby Moore, George Best, Gera Zoltán

Egy esztendővel később Mohamed Al-Fayed (a Harrods áruház tulajdonosa, a Diana hercegnővel tragikus autóbalesetet szenvedő Dodi AlFayed apja) lett a tulajdonos, aki öt esztendőt adott arra, hogy feljusson a csapat. Nos, az álom hamarabb, 2001-ben valóra vált, azóta Premier League-szereplő a Fulham. Igaz, a májusban véget érő szezonban rezgett a léc, ha Danny Murphy az utolsó fordulóban, a 75. percben nem lő győztes gólt (1–0) Portsmouthban, akkor… Akkor nem marad bent gólkülönbséggel (!) a csapat.

De minden jó, ha jó a vége… Gera Zoltán esetében is, hiszen igazán jó társaságba került, rajta kívül ugyanis hosszabb-rövidebb ideig felhúzta a Fulham mezét a régi nagyságok közül Bobby Moore (az 1966-ban világbajnok angol válogatott kapitánya) és George Best (sokan mindmáig a legjobb brit játékosnak tartják), napjaink klasszisai közül pedig Louis Saha, Edwin van der Sar – hogy csak a legismertebbeket említsük. És persze a tavaly érkező Roy Hodgsont megelőző menedzserek között is akadnak nagy nevek, így például Jimmy Hogané (1934–1935), Sir Bobby Robsoné (1968), Kevin Keegané (1998–1999), vagy éppen Jean Tiganáé (2000–2003). Jimmy Hogannél él a magyar szál: az MTK-val öt bajnoki címet szerzett az elmúlt század tízes éveiben, elhozva Budapestre a rövid passzos játékot, az úgynevezett angol stílust. Amelyet (persze megváltozott, korszerűbb tartalommal) Gera Zoltán is elsajátított, így hihetünk neki: „A Fulham optimális lehetőségnek tűnik…”