Gyászhangulat jellemezte a cseh lapokat a kiesést jelentő vereség után

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2008.06.16. 13:36
Címkék
Gyászhangulat jellemezte a cseh lapokat azután, hogy a labdarúgó-válogatott vasárnap 2-0-ás vezetésről 3-2-re kikapott a törököktől, s ezzel befejezte szereplését az Európa-bajnokságon. A török sajtó természetesen egészen más hangulatban cikkezett a „csodálatos visszatérés” után.
A cseh szurkolók lelkileg összetörtek a vereség után
Fotó: Reuters
A cseh szurkolók lelkileg összetörtek a vereség után
A cseh szurkolók lelkileg összetörtek a vereség után
Fotó: Reuters
A cseh szurkolók lelkileg összetörtek a vereség után

A Sport borzalmas végről írt, hangsúlyozva, hogy Karel Brückner ennél szomorúbban nem is fejezhette volna be szövetségi kapitányi megbízatását. Tanítványai teljesen csődöt mondtak a kulcsfontosságú meccs hajrájában, a törökök ugyanakkor hihetetlen fordulatot produkáltak.

A lap szerint a csapat közel járt a negyeddöntőhöz, ám az utolsó négy percben bekapott két góllal mindent elvesztett. A nagy mérkőzéseket nagy játékosok döntik el, és bár Petr Cech kapus már ezerszer megmentette az együttest, ezúttal csak ráerősített társainak gyenge teljesítményére. Brückner nem ilyen keserű véget érdemelt.

A Mlada fronta Dnes is hitetlenkedve kommentálta az eseményeket, kiemelve, hogy két perc alatt semmivé foszlottak a negyeddöntős álmok. A válogatott totális összeomlást mutatott be, lescsapdája nem működött, de ezzel együtt sem szolgált rá ilyen búcsúra.

A Pravo úgy összegzett, hogy a törökök hazaküldték a sokkos állapotban levonuló Brückner-gárdát. A sorsdöntő csata csodásan kezdődött, de a befejezés igazi rémálom lett. Megnyert meccs csúszott ki a csapat kezéből, amelynek a folytatásban már csak a sírás jut osztályrészül - írja a lap.

Adieu, EURO! című cikkében a Lidove noviny a keserű kebabot emlegette, kiábrándító csődként és szomorú búcsúként jellemezve a találkozót.

A török sajtó természetesen egészen más hangulatban cikkez a nagyszerű fordítás után, a törökországi lapok csodálatos visszatérésről írnak.

"0-2-től a győzelemig" - olvasható a Hürriyet címoldalán. A lap többek között arról ír, hogy örömmámorban úszik Törökország, s a csapat történelmet írt.

"Mint egy eposz" - lelkendezik a Milliyet, amely csodát emleget, és az egekig magasztalja Nihat Kahvecit, az est hősét, aki a 87. és 89. percben szerzett két góljával eldöntötte a mérkőzést. Az Eb-ről szóló vezércikk szerzője szerint ezek után, a negyeddöntőben nagyon nehéz dolga lesz a horvátoknak az önbizalmuk teljében lévő törökökkel szemben. "Ezek a játékosok nem hagyják magukat egykönnyen legyőzni" - áll a cikkben.

"Csehország out" - írja a Yeni Safak, egyben pedig kiemeli, hogy a török válogatott Európa legjobb nyolc csapata közé került.

"A török csoda, ez a büszkeség egész Törökországé" - véli az Aksam, amely már arról is beszámol, hogy a győzelem után az emberek az utcákra vonultak, és közös ünneplés kezdődött.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik