Két év, négy aranyérem

Nem volt elég a bajnoki döntő légköre, még melegebb helyet keres?Nem volt elég a bajnoki döntő légköre, még melegebb helyet keres?

Próbálkozik az ember... – felelte nevetve a 35. életévét taposó tréner. – Ez a hét most teljesen a pihenésé, a lényeg, hogy kiheverjem az elmúlt év, sőt évek fáradalmait, hiszen nekem a legutóbbi három esztendőben nem nagyon volt nyári szünet, mert folyamatosan a válogatottaknál voltam. És ez az idő hiányzik, éreztem már ennek a hátrányait, úgyhogy nagyon jól fog esni a kikapcsolódás.

Ezek szerint Sopronban már véget ért az ünneplés.

Igen, bár hosszú ideig, vagy másfél hétig tartott a legkülönbözőbb helyeken, a szurkolók után a város vezetőségével, a szponzorokkal, no meg külön, a családommal.

Gondolom, az ilyesmi sosem fárasztó...

Fizikailag fárasztó, de az embert ez ugyanúgy feltölti, pszichésen legalábbis. És szerencsére mindig eljön az a pillanat, amikor akad egy kis ünnepelnivaló, ráadásul nehéz győzelmen vagyunk túl, mert sokkal kiegyensúlyozottabb bajnokságot nyertünk meg, mint az elmúlt évben, amikor erősebb csapatunk volt. Elsősorban a centerposztra gondolok Cserny Rékával és Ivana Matoviccsal.

Szóval elégedett a szezonnal?

Abszolút. Pedig nagyon nehéz idény volt, hullámzó volt a játékunk, különösen az évad első periódusában nem sikerült minden úgy, ahogy szerettük volna: sokkal hosszabb időt vett igénybe a csapat összerakása, mint terveztük. De kitartottunk, és mintegy varázsütésre a Magyar Kupa döntője előtt a társaság elkezdett nagyon hasonlóan gondolkodni a pályán és azon kívül. Van persze egy kis hiányérzetem az Euroligával kapcsolatban, de ott sem a szereplés egészével vagyok elégedetlen, csak a rájátszással, ahogy a Bourges ellen teljesítettünk. Mert noha a francia együttes azóta igazolta, hogy Európa egyik legjobbja, az első meccs első félidejében elvesztettük irányítónkat az egész párharcra, és ezt nem tudtuk ellensúlyozni. Innentől kezdve azonban folyamatosan fejlődött a játékunk.

Kellett is, mert mintha az Euroliga-nyolcaddöntőbeli két sima vereség után kicsit elpártolt volna a közönség az együttestől...

Egy csapat életében mindig vannak nehézségek, azok a legjobb együttesek, amelyek képesek túllépni a gondokon, és ebben az idényben nekünk nagyon sok nehézséggel kellett szembenéznünk. A közönség pedig azonnal reagál a negatív történésekre, amit azonban teljesen normális reakciónak tartok, és nagyon örülök annak, hogy ennek ellenére vissza tudtuk csalogatni szurkolóinkat a lelátóra. Mert aki látta a bajnoki döntő soproni mérkőzéseit, azt is láthatta, hogy ott már teljes mellszélességgel a lányok mellett álltak a soproni drukkerek, és jött a biztatás.

Szakmai szempontból miben sikerült fejlődniük?

A kosárlabda csapatjáték, és mi mindenképp csapatként léptünk előbbre ebben az időszakban: amikor elkezdődött a szezon, kerestük azokat a játékkapcsolatokat, amelyeket a végére nagyon szépen megtaláltunk.

A játékosok helyét a pályán, a rotációt, hogy ki milyen szerepkörben érzi magát a legjobban, de természetesen hozzátartozik ehhez az egyéni képességek fejlesztése, amelyre nagyon nagy hangsúlyt fektettünk, és ez így lesz a jövőben is.

Szükség lesz rá, hisz egyre fiatalabb a társulat.

Igen, és ez nagy kihívás, mert nagyon alacsony az átlagéletkor, ha jól tudom, azé a tizenegy játékosé, akit a következő évadra szerződtettünk, 21.7 év, amivel az Euroliga egyik, ha nem a legfiatalabb csapata lesz a miénk. Nagyon tehetséges keretünk van, de türelmet kérek mindenkitől, mert nem fog egyik percről a másikra összeállni a játék. Abban bízunk, hogy hoszszú távon kifizetődő, amit csinálunk, és itt utalnék azokra, akik elmentek tőlünk: Zuzana Zirková, Ivana Matovics, most pedig Olekszandra Gorbunova innen indult el, és lett Európa-hírű éljátékos, tehát aki idekerül, megvan perspektívája.

Akkor a magyar bajnok és kupagyőztes nem más, mint nevelőegyesület?

Igen. Nevelőegyesületnek tartjuk magunkat, olyannak, amely természetesen eredménycentrikus, amelyben a cél sohasem a negyedik-ötödik hely, hanem mindig az élmezőny, és amely nemcsak másnak szeretne nevelni, hanem magának, sőt az egész magyar kosárlabdának.

És addig mikor jut el a Sopron, hogy ne kelljen évről évre új játékosokat vennie, hanem teljes mértékben a saját utánpótlására támaszkodjon?

Úgy gondolom, olyan nincs manapság a legnépszerűbb csapatsportokban, tehát a futballban vagy a kosárlabdában, hogy valamely klub teljesen önerőből építkezne, de azt mindenképp szeretnénk elérni, hogy felnőttkeretünk nagyobbik részét soproniak alkossák. Ennek szellemében most Horváth Lilla és Sipos Mirjam is felkerül az első csapathoz, személyükben utánpótlásunk legtehetségesebb játékosairól van szó, akik a korosztályos válogatottnak is tagjai. És ez fontos mérföldkő, hogy lássa a közönség, ez a klub bátran nyúl saját értékeihez.

No igen, a helyi kötődés kifejezetten fontos a szurkolók számára...

Ha beszélünk Fradi-szívről, akkor kell beszélni soproni szívről is, és biztos vagyok benne, hogy mentálisan ezek a játékosok lesznek a legerősebb láncszemek, hisz ők igazán tudják, miért dolgoznak. De ez nagyon sok munkát igényel, az utánpótlásban dolgozó edzők, a stáb rengeteg energiát beleöl, hogy aztán két-három játékos eljusson a legmagasabb szintre. Kétszázötven és háromszáz között van a mi műhelyünkben pallérozódó kosaraspalánták száma, de még mindig ez a legolcsóbb megoldás, arról nem is beszélve, hogy ezek a lányok így valószínűleg egészségesebbek lesznek felnőttkorukban, mint az átlagemberek, még akkor is, ha játékosként nem jutnak el mindannyian a profik szintjére. Ráadásul mindig lesz köztük olyan, aki a játékvezetésben, a jegyzőkönyvvezetésben vagy éppen az edzősködésben fogja kiélni kosárimádatát, illetve így egyre képzettebb szurkolókat is nevelünk magunknak.

Azt mondják, sok mindenben hasonlít Rátgéber Lászlóra, eddigi legnagyobb riválisára a kollégák között, sőt egyesek szerint utánozza is őt. Ha elnézzük az elmúlt két idényt, az eredményesség terén ez mindenképp igaz, de komolyan érdekelne, hogy mit szól mindehhez...

Nem tudom, mennyire szabad ebbe belemenni. Lacival nagyon jó kapcsolatot ápolok, sokat tanultam tőle az elmúlt években, habár, ez igaz sok más kollégára is. Jó érzés, ha Rátgéber Lászlóval hasonlítanak öszsze, de én saját magam akarok lenni, Székely Norbert, egy önálló ember. Az, hogy az elmúlt két idény aranyait tekintve utánzom, remek dolog, ám óva intek mindenkit attól, hogy biztos legyen benne, hogy ezután jövőre is mindent visz a Sopron, mert ehhez nagyon sokat kell dolgozni.

Mit szól a nagy rivális távozásához? Nem fél, hogy így a maradék varázsát is elveszíti a honi női kosárlabda-bajnokság?

Egyáltalán nem félek. Úgy gondolom, Fűzy Ákos a legjobb megoldás a Pécs vezetőedzői posztjára, és ugyanolyan erős lesz a magyar bajnokság, mint volt, sőt nemcsak a Pécs, hanem a Szeged és a Győr, tehát a feltörekvők miatt is, akikben egyre több a potenciál, és ettől egyre kiegyensúlyozottabbá válik a mezőny.