Olimpiai hőemelkedés a kinai fővárosban

Csipás, kialvatlan szemekkel olyan ez, mint egy álom.

Annyira valószínűtlen, annyira hihetetlen.

Még nincs reggel hat, a taxi csaknem néptelen utakon suhan a repülőtérről a szálloda felé, a fejem zsibbad az álmosságtól a több mint tízórás út után, szinte lebegek a valóság és az illúziók határán, de el kell hinnem amit látok.

Az út mentén mindenütt sportolnak. Szemlátomást fontos úton haladunk a központ felé, a léptékek ebben a 17 milliós városban merőben mások, mint otthon, kilométereket szelünk át egyenesen, jelentősebb kanyarok nélkül, és bármelyik ablakon bambulok ki, mindenütt mozgó embereket látok. A magas házak között fiatalok kosárlabdáznak, az út mentén a létező összes korosztály kocog, a parkokat kungfumozdulatokat gyakorló férfiak és nők töltik meg, legfeljebb szaporán gimnasztikázó honfitársaikkal kell megosztaniuk a bokrokkal, fákkal szegélyezett tereket. Később egy helybéli azt mondja fontoskodó arccal, hogy minimum 60 ezer pekingi sportol valamit hajnalonként, de ez enyhén szólva is szamárság: csak ezen az úton, a repülőtértől a központban magasló Beijing Hotelig megszámlálhatnánk legalább tízezer, már ilyenkor igen aktív kínait – aligha hihető, hogy ez kizárólag ezen az útvonalon jellemző a hatalmas metropolisra.

Hajlamos lennék azt hinni, hogy a fáradtság miatt tűnik erősen fátyolosnak a látvány, de amikor néhány órával később, némi alvás után visszatérek az utcára, ugyanez a homály fogad, és csak egy-két perc elteltével döbbenek rá: hiába az izzasztó hőség, hiába süt hétágra a nap, nem látni, mint ahogy az ég kékje is rejtve marad.

Mindent megtesznek a tiszta levegőért

Óriási a szmog.

Nehéz ezt szavakkal leírni. Bár világos van, mégis mintha egykedvű szürkeség telepedne a városra, a horizont homályos, piszkos ködbe vész, egy tudományos-fantasztikus film képzetét kelti, amelyben egy bolygót nyomasztó burok vesz körül. Furcsa, de a kínaiak büszkék rá, ez a derengés ugyanis már jelentős eredmény számukra. Amikor hét éve megkapták a NOB-tól az olimpia megrendezésének jogát, szerződésben vállalták, mindent megtesznek a levegő tisztaságáért. A szennyező ipar túlnyomó részét kitelepítették a városból, most éppen a gigantikus Capital Iron and Steel Group van soron, amely 17 kilométerre éktelenkedik a Tienanmen tértől. Az acélóriás, amely 87 ezer embernek ad munkát, Hopejbe költözik, ezzel is szolgálva Peking levegőjének tisztulását. A program azóta már függetlenné vált a játékoktól. A város kivonta a forgalomból, illetve lecserélte a buszok és a taxik több mint felét, mert már kiszolgált csotrogányok voltak, kicserélték őket modernebb, környezetbarát járművekre, bármerre indulunk a városban, mindenütt parkokba botlunk, amelyek növényzetéről lerí, hogy frissen telepítették, tehát az augusztusban kezdődő olimpia házigazdái mindent megtettek – ám ahogy Pesten mondani szokás, a lehetetlent megtesszük, a csodára kicsit várni kell.

Az idegen számára lehangoló a látvány, a helyiek viszont valóban büszkék. Amikor Peking megtudta, hogy otthont adhat az olimpiának, mindössze tíz olyan nappal büszkélkedhetett, amikor lakói láthatták az ég kékjét a fejük felett, ez ma állítólag 240 nap. Ha innen nézzük, és valóban így van, akkor az eredmény szenzációs, ám nézhetjük onnan is, hogy még mindig hiányzik 125 nap, és az olimpia alatt a statisztika vajmi kevéssé vigasztalja például azokat a maratoni futókat, akik éppen ennek a „maradéknak” az idején kénytelenek lefutni a távot a város utcáin, és egy idő után fuldokolva küszködnek a túlélésért. Amikor sétáltam és beszélgettem valakivel, néhány perc után megkeseredett a szám íze, mintha füstöt és kátrányt nyaltam volna. Óriási az inger egy nagy köpésre, a helyieket nem is tartja vissza semmi, olykor meghökkentő helyzetekben sercintenek hatalmasakat, résen kell lenni, hogy ki tudjunk térni előle.

A propaganda azonban természetesen másként festi le a helyzetet, mi több, úgy reklámozza a játékokat, hogy „Zöld Peking, zöld olimpia”. A szervezők esküsznek rá, hogy a versenyzőket a környezet nem gátolja semmiben, augusztusra minden szép és jó lesz, de ez aligha lehet igaz, még ha 14 légszennyezésmérő készüléket is állítanak fel a városban. Az biztos, hogy augusztusban korlátozzák az autók forgalmát, az pedig még döntés kérdése, hogy leállítják-e a még fővárosban maradt ipari üzemeket az olimpia idejére. Ez sok százezer kínait kárhoztatna tétlenségre 15 napon keresztül, és kérdéses, hogy ebben az esetben mi lesz a bérükkel, bár alighanem ez csak magyar észjárással okoz gondot, itt egészen más gondolkodás szabja meg az élet útjait. Bár az emberek zöme szemlátomást kimondottan vidám, jó kedélyű és kedves az idegenekkel, nem úgy festenek, mint akik kegyetlen diktatúra elnyomása alatt tengetik napjaikat, a jól érzékelhető fejlődés és gyarapodás ellenére az agyuk tisztaságára nagyon odafigyel a rendszer. Amikor például április elején Londonban és Párizsban járt az olimpiai láng, a televíziós csatornák élőben közvetítették az eseményeket, ám amint a legkisebb zavargás is támadt egy Tibet-szimpatizáns miatt, a képernyők abban a pillanatban elsötétültek, még a CNN csatornáját is blokkolták az éber illetékesek.

Ha szóba kerül Tibet, vége a beszélgetésnek

A járókelők közül azok, akik csak néhány szót is beszélnek angolul, szívesen csatlakoznak a sétáló idegenhez, egyrészt fitogtatni szeretnék tudásukat, de inkább a kíváncsiság hajtja őket. Óhatatlanul szóba kerül Tibet is, ilyenkor ők mindig terroristákról beszélnek. Én ugyan megkockáztatom, hogy a világ szemében Kína az agresszor és az elnyomó, ám erre mindig őszinte szörnyülködés a válasz.

Nem hisznek nekem, és nem is értik, ez hogy vetődhet fel egyáltalán. Ők másként tudják, és ezen a ponton rendszerint vége is a barátságnak. Számukra, természetesen. Akármerre tekintünk, bármerre megyünk, mindenütt rengeteg rendőrbe és katonába botlunk, szerintük csak így lehet megóvni a nyugalmat a galád tibetiektől. Hozzá kell tennem, a rendőrök és a katonák nem tolakodnak előtérbe, igyekeznek nem felhívni magukra a figyelmet, de a szemüket mindenen rajta tartják. Vicces, hogy a katonák a járdán is úgy masíroznak, mintha díszszemlén parádéznának, a piros lámpánál is egyszerre állnak meg, feszes vigyázzállásban várják a zöldet, hogy aztán egyszerre dobbantva keljenek át az úttesten. Ha valaki be akar menni a Tienanmen térre, meg kell mutatnia a legkisebb kézitáska tartalmát is, de ez is diszkrét és gyors művelet.

Kegyetlenül hangzik, de Tibet május 12., 14 óra 28 perc óta másodlagossá vált a világ és sokadik szemponttá Kína számára. Ekkor mozdult meg a föld Szecsuánban. A hatalmas rengés okozta tragédia sokkolta az országot, és ezekben a napokban az olimpia is rengeteget veszített jelentőségéből. A Beijing Hotel – itt lesz egyébként a NOB főhadiszállása – Peking be- >>>