Legyőzték Portugáliát, ott lesznek júliusban, Csehországban a korosztályos Európa-bajnokságon Sisa Tibor tizenkilenc évesei, siker ez a javából. Önmagán túlmutató diadal. A Fehérváron csoportgyőztes válogatottat jó csapatként emlegették, ám nem tartották favoritnak a selejtező elitkörében, száz szakemberből száz állította magabiztosan, hogy a portugáloktól nem lehet elvenni az első helyet.
Aztán tessék… Jött a Gulácsi Péter, Koman Vladimir, Németh Krisztián vezette társaság, és lett végre egy magyar csapat, amelyik tétmeccsen múlta fölül esélyesebb ellenfelét. Azt mondja Sisa Tibor, hogy „lelkes, lelkiismeretes társaság” az övé, azt mondom én, hogy ez természetes, elvégre Sisa úr végzett pedagógus, földrajzórán éppen úgy képes megkövetelni a kemény munkát, mint az edzéseken. S ami fontosabb: ért a gyerekek nyelvén.
Mondhatni, nincsenek véletlenek. És nem csak Sisa tanár úr miatt. Mert, kérem, ott, ahol a kapust José Manuel Reina avatja be a játék tudományába, és ahol a csatárt magasan jegyzett tehetségként tartják számon a tartalékcsapatban lőtt góljai miatt, ráadásul nem akárhol, hanem Liverpoolban, ahol a Serie A-ban hatodik Sampdoriában edződik a csapatkapitány, ott már tizenévesen léteznie kell a mindent elsöprő akaratnak, a félsz nélküli, megalkuvást nem ismerő küzdésnek.
Tizenévesen – is. Mert később még inkább elkél a világ futballelitjében magától értetődő mentalitás. Hogy így lesz, nincs rá biztosíték, ám több mint jó az esély rá, hiszen aki már húszon innen ideális felfogásban, felkészülten teszi a dolgát a pályán, annál valószínűsíthető, hogy az esztendők múlásával egyre többet és többet tud majd. Úgy legyen! – érdemes rávágni, még úgy is, hogy a neheze hátravan, s most nem a csehországi Eb-re, hanem a felnőtté válásra gondolok. Meg arra, hogy jócskán van nálunk példa rá, hogy egy-egy korosztály tehetségei el-eltünedeztek akkorra, amikor az életkoruk alapján a csúcson kellett volna lenniük.
Gondoljanak csak az 1984-ben, Moszkvában ifjúsági Európa-bajnokságot nyerő csapatra, amelynek tagjaira (köztük Petry Zsoltra, Pintér Attilára, Keller Józsefre, Kovács Ervinre, Vincze Istvánra, Kovács Kálmánra) az elvárhatónál jóval kevésbé számítottak érett futballistaként, az volt az ember érzése, hogy nem tekintik felnőttnek őket, a honi szakemberek tudatában megmaradtak tinisztároknak, gyerekeknek. Ezért aztán nem csupán örömmel, hanem hatalmas felelősséggel is jár a szombati továbbjutás. Mint mindenütt az első lépcsőfok leküzdése. Olyan régen volt példa mifelénk kerek, teljes futballistakarrierre.