Zöldfülű válogatott áll össze

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.05.19. 00:54
Címkék

Kihirdette keretét Rátgéber László, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya. Újbóli kinevezése óta nem először, aminek oka az, hogy sajnos sokan lemondták a szereplést, ráadásul éppen a legjobbak. A tavalyi együttesből mindössze öten maradtak hírmondónak, ez pedig nem sok jóval kecsegtet. Ha azt vesszük alapul, hogy esztendeje alig sikerült megkapaszkodni az öreg földrész tágabb elitjét jelentő A-divízióban a 2007-es olaszországi Európa-bajnokság pótselejtezőjén…

A szakvezető aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy amíg Európában sok helyen már befejeződött a bajnokság, addig nálunk még el sem kezdődött a döntő, amely akár öt mérkőzésre is elnyúlhat, ismerve a két résztvevő, a címvédő MKBEuroleasing Sopron és az épp Rátgéber edzette MiZo Pécs 2010 hasonló játékerejét. Az ötödik összecsapás tervezett időpontja egyébként jelenleg május 31., azaz hajszál híja, hogy nem nyúlnak a nyárba az október 17én kezdődött küzdelmek.

Ezek után a névsor, ábécérendben: Bujdosó Nóra, Englert Orsolya, Fegyverneky Zsófia, Fűrész Diána, Honti Kata, Horti Dóra, Horváth Zsófia, Köllő Rita, Krivacsevics Tijana, Németh Bernadett, Semsei Barbara, Somogyi Andrea, Ujhelyi Petra, Vajda Anna, Varga Rita és Vida Anna.

Egy biztos: fiatal magyar csapat vesz részt az idei kontinensbajnoki kvalifikáció C-csoportjában – a 16 játékos egyik tagja sem töltötte be a 29. életévét, öten pedig még nem is szerepeltek a válogatottban.

A felkészülés július 8-án kezdődik Pécsen, az első megméretés pedig alig több mint egy hónappal később, augusztus 13-án esedékes. Aznap Szlovákiában lesz az első tétmeccs, majd a sorozat Franciaország, Románia és Horvátország ellen folytatódik odavissza vágós rendszerben.

A négy csoportból az első két helyezett jut tovább – meg még a legjobb harmadik. Maga az Európa-bajnokság, amelynek kvalifikációs ciklusa elkezdődik, Lettországban lesz 2009-ben.

Egy dologban bízhatunk: két esztendeje ezüstérmes lett a magyar válogatott az U20-as Ebn. Annak a csapatnak a kétségkívül kiváló kezdő ötöse pedig most újra összeállhat – immár a felnőttek között.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai tízes pozícióban, Wirtz helyén játszhat a Chelsea ellen – az elemzők szerint

Angol labdarúgás
28 perce

Tenisz: a címvédő olasz páros vár Stollárékra a pekingi döntőben

Tenisz
34 perce

Európai kézilabdaligák: Ónodi-Jánoskúti három gólt lőtt, hat gólpasszt adott

Kézilabda
1 órája

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
1 órája

Hári János: A győztes meccseinken sem játszottunk igazán jól

Jégkorong
1 órája

Címlapsztori: az NB I becsült értéke csökkent, de csúcson a játékoseladásból származó bevétel

Labdarúgó NB I
2 órája

Kuttor Attila szerint jól reagált az MTK meccstervére a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2 órája

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
9 órája
Ezek is érdekelhetik