Milliárdos lett a koldusból

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
Vágólapra másolva!
2008.05.10. 00:45
Címkék
Megérkezett a Ferencváros számlájára az a 2.3 milliárd forint, amellyel az angol érdekeltségű Esplanade Real Estate Kft. megvette a labdarúgást működtető részvénytársaság kilencvenöt százalékát. Ez azt jelenti, hogy péntektől új időszámítás kezdődött az Üllői úton, és hogy a klub rendezheti az összes – nem csekély mértékű – tartozását. Az OTP Bank 385 milliós hitelét visszafizette a Fradi, és az APEH-tartozást is rendezte, ám ennek összege adótitok. Ezután elkezdődhet az új, sikeresebb futballcsapat építése.

Rieb Györggyel madarat lehetett volna fogatni. Már amikor belépett, látszott rajta az öröm, majd amikor leült az asztal mögé, alig tudta fegyelmezni az arcát. Nem túlzás és nem udvariatlanság: olykor nem is mosolygott, hanem vigyorgott a megkönnyebbültségtől. Aztán némi bevezető után, amelyben például azt mondta, hogy végre pont kerül a vesszőfutás végére, a Ferencváros elnöke kivágta a lényeget: „Megmenekült a Fradi!” Amúgy az elnök ötéves veszszőfutást emlegetett, nyilvá >>> >>>

Legfrissebb hírek

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
16 perce

Egészségi panaszok miatt helikopteres mentést kértek a Magyar Dhaulagiri Expedíció hegymászójának

Egyéb egyéni
21 perce

Paraatlétikai vb: Ekler Luca bronzérmes 200 méteren

Atlétika
32 perce

Péni István a második helyen zárt a szóló versenyszámban az isztambuli Bajnokok Ligájában

Egyéb egyéni
41 perce

Női kézi: Cvijics és Jovovics is ott van a szerbek Eb-selejtezős keretében

Kézilabda
47 perce

Simán nyert a Magdeburg, a dobogó alsó fokán is európai csapat végez a klub-vb-n

Kézilabda
49 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 22. rész: Kozák Danuta

Egyéb egyéni
58 perce

Túra vagy nordic walking: így válasszunk botot!

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik