Nem segítettek a kiesőjelölteken

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.05.07. 00:37
Címkék
Klubrekordot döntött a Hannover: Huszti Szabolcs csapata a 32. fordulóban otthon simán legyőzte a Hansa Rostockot, a győzelemmel 46-ra növelte pontjai számát, ami a hárompontos rendszerben új csúcs.

Mit csinál a „senki földjén álló” csapat a kiesés elől menekülővel szemben? – tette fel a kérdést a www.sport1.de internetes oldal a Hannover–Hansa Rostock mérkőzés beharangozójában. Néhány bajnokságban egyszerű lenne a válasz: „lefeküdne neki”, akár ellenszolgáltatás fejében, akár anélkül. Németországban meg megverte. (Jó, persze a Bundesligában is előfordulnak a finisben hajmeresztő eredmények, de jelzésértékű, hogy itt csak az utolsó két körben kell egyszerre játszaniuk a csapatoknak, míg például Olaszországban az utolsó négyben.)

Megverte, méghozzá Huszti Szabolcs hathatós közreműködésével. Az első, Hanno Balitsch által jegyzett gólban még nem volt benne, a másik kettőben annál inkább. A 47. percben az ő beadása után fejelte ki rosszul a labdát Orestes, amelyet a csereként beszálló Jan Rosenthal 15 méterről a bal sarokba vágott, röviddel a lefújás előtt pedig már „klasszikus” gólpasszt is elkönyvelhetett, Rosenthal az ő szögletéből állította be a végeredményt. A Rostock szinte biztos kieső a vereséggel, míg a Hannover feljött a hetedik helyre, és 46 pontjával eggyel megjavította a 2004–05-ös szezonból származó klubrekordját. A Hannover mellett a Karlsruhe sem tett szívességet egy kiesőjelöltnek, az újonc a Cottbusszal szemben volt jó egy döntetlenre, és itt is egy magyar játékos keze, pardon, lába is benne volt a pontszerzésben. Stefan Buck gólja előtt ugyanis a KSC karmestere, Hajnal Tamás lőtte középre a labdát szabadrúgásból, a csatárnak pedig már csak a kapuba kellett továbbítania. Hajnalnak ez volt a kilencedik gólpassza a szezonban, nála többször, tízszer csak a dortmundi Dédé szolgálta ki társait.

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi: Úgy érzem, hazatértem

Kézilabda
49 perce

Davis-kupa: Marozsán Fábián–Jurij Rodionov

Tenisz
1 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
1 órája

Davis-kupa: belázasodott az osztrákok legjobbja, más ellenfelet kapott Fucsovics

Tenisz
1 órája

„Amikor a dánok jöttek vissza a középkezdéshez, Camilla Andersen hozta a labdát, és mosolygott”

Kézilabda
1 órája

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
1 órája

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
1 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik