A végén lecsapott a Real

Más korszak, más csapat, más helyszín – a főszereplő mégis egy és ugyanaz.

Csaknem tizenkilenc évvel ezelőtt, 1989. június 18-án a Real Madrid négy ponttal vezette a Primera División tabelláját, és az akkori számítási rendszer értelmében az elsőségét úgy biztosíthatta be, ha a 37. fordulóban legalább olyan eredményt ér el Elchében, mint az üldöző Barcelona Cádizban. Leo Beenhakker, az akkor 45 éves holland vezetőedző az Agustín – Solana, Tendillo, J. Llorente, Camacho, Maqueda, Schuster, Aldana, Esteban, Losada, P. Llorente összeállításban küldte pályára a királyiakat, akik nem vallottak szégyent, 3–1-es győzelmükkel megszerezték a klub történetének huszonnegyedik bajnoki címét. Csak a történeti hűség kedvéért: a Barcelona képtelen volt tartani a lépést, ugyanaznap döntetlent játszott az andalúz kikötővárosban (1–1). 2008. május 4-én a Real Madrid nem kapott ilyen segítséget; a vetélytárs Villarreal a házi gólkirály (immár 15 gólos) Nihat Kahveci remek egyéni teljesítményének köszönhetően legyőzte a Getafét, a „blancóknak” tehát nyerniük kellett Pamplonában, hogy harmincegyedszer is végső diadalukat ünnepelhessék.

S hogy hol a párhuzam?

Az 1989-ben játszott elchei összecsapáson először hódította el a királyi gárdával a Primera División trófeáját az idény előtt igazolt német karmester, Bernd Schuster, aki vasárnap éjjel ugyanerre készült; igaz, immár a kispadról vezényelve az együttest. A német egyike a keveseknek, akiknek a Santiago Bernabéu közönsége megbocsátotta, hogy éveken át az örök rivális Barcelonát erősítette, és feltehetőleg már sohasem felejti el az érdemeit: utánozhatatlan hosszú átadásait, remek védőmunkáját, ami nagyban hozzájárult, hogy a nyolcvanas évek spanyol sikercsapata 1989-ben és 1990-ben is maga mögé utasította a mezőnyt.

Az Emilio Butragueno fémjelezte csapat akkor egymást követő öt idényben végzett az élen, ráadásul a nyolcvanas évek közepén Európa labdarúgásában is meghatározó volt (kétszer UEFA-kupát is nyert), míg Raúlék az Osasuna ellen „csak” arra készültek, hogy a mintegy két évtizeddel ezelőtti sikerek után ismét címvédéssel öregbítsék a Real Madrid hírnevét.

Hiába azonban az elmúlt hetek ellentmondást nem tűrő játéka, a madridiak lába megremegett a Reyno de Navarra Stadionban, és ezzel nemcsak teret adtak a hazai rohamoknak, de saját támadásaik építésébe is rengeteg hiba csúszott. Talán Sergio Ramosékat is meglepte, hogy az alsóházi ellenfél nem feltartott kézzel futott ki a pályára, sőt Javier Portillo és Jaroslav Plasil többször is veszélyt jelentett Iker Casillas kapujára, aki – és ez mindent elmond a Madrid teljesítményéről – csapata legjobbjának bizonyult ezen az estén.

Ez még akkor is igaz, ha a meccs végére a madridi támadók kerültek főszerepbe. Punal tizenegyesből szerzett találatával még az Osauna vezetett, utána azonban óriási hajrát nyitott a listavezető. Arjen Robben bal oldali szabadrúgás után fejjel a kapu bal oldalába továbbított, és 1–1-re alakította az eredményt. Sokan már a hármas sípszót várták, amikor Gonzalo Higuaín is megvillant: az argentin légiós alig lépett be a tizenhatosra, amikor az elé kerülő labdát elemi erővel a kapu közepébe vágta. A Real ezzel a góllal nem csupán a meccset, de a bajnokságot is megnyerte.

Barcelonában pedig gondolkodhatnak, hogyan állnak sorfalat az el clásicón.