Talmácsi az első sorban

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2008.05.04. 00:44
Címkék
Talmácsi Gábor az első sorból, a negyedik helyről várhatja a lámpa szabad jelzését a gyorsaságimotorosvilágbajnokság vasárnapi Kínai Nagydíján. A magyar versenyző szerint jelenlegi formáját tekintve valamelyik dobogós helyezés megszerzése a reális cél.

Talmácsi Gábor csapatfőnöke, Jorge „Aspar” Martínez (aki ráadásul háromszoros világbajnok) azt a taktikai tanácsot adta versenyzőinek, használják ki a szélárnyékot az időmérő edzésen, mert a sanghaji pályán – amelyen több mint egy kilométer hosszú a célegyenes – nagyon sokat lehet nyerni, ha valakinek a menetszelében motorozik az ember. Nem több ez egyszerű fizikánál, mégis győztes tanács, ha beválik. Márpedig beválhat, ezt Talmácsi is tanúsítja, hiszen elmondása szerint egyedül majd egy másodperccel volt lassúbb a ritmusa, mint menetszélben. A vetélytársak is a fenti taktikát követték, úgyhogy a legtöbb versenyzőnek két-három gyors köre volt a rajtsorrendről döntő második időmérő során.

A leggyorsabb a brit Bradley Smith lett, őt a spanyol Nicolas Terol és a francia Mike Di Meglio követte, a 125 köbcentis kategória magyar címvédője pedig megkaparintotta az utolsó pozíciót az első rajtsorban.

„Az első sorból indulni mindig jó, és bár nehéz verseny lesz, hiszen az ellenfelek nagyon gyorsak, szerintem reális cél lehet a dobogó – mondta Talmácsi Gábor az edzés után. – Nagy lemaradást kell behoznunk, és az új mérnököm, Massimo Branchini segít ebben. Egyelőre azonban csak az Apriliát ismeri kívülről-belülről, csak most figyeli, hogyan használom én a motort. Mindenesetre sokkal nyugodtabb vagyok, hogy itt van velünk, és a csapat is jóval kevésbé zaklatott.”

Egy verseny során lehetetlen csodát tenni (pláne, ha az ember nem varázsló, márpedig Branchini nem az, „csak” kiváló mérnök), Talmácsi mégis bizakodó.

Még akkor is, ha motorja hátsó abroncsa egyelőre nem tapad úgy, ahogy kellene, és ha kanyar közben egyelőre eléggé „le is lóg” a motorról, mert az nem úgy fordul, ahogy szeretné.

„Azt mondják, a versenyen esni fog, és akkor minden borul, hiszen senkinek sincs vizes beállítása. Ám az elvégzett munka semmiképpen sem vész kárba, legfeljebb ezeket a tapasztalatokat a következő száraz futamon használjuk majd – folytatta Talmácsi. – Az eső amúgy nem zavarna, hiszen az egyik leggyorsabb vagyok vizes pályán, úgyhogy talán még jól is jönne…”

A pénteken felvetett szabálymódosításról (amely szerint a jövő évtől kezdve a két kis kategória motorosai csak egy-egy gépet használhatnak versenyhétvégenként) Talmácsi azt mondta, a csapatok számára költségkímélő, a versenyzők viszont nem biztos, hogy szeretni fogják, hiszen ha például edzés közben elesnek, nem lesz lehetőség a javításra.

Ez azonban egyelőre a távoli jövő, Talma most arra koncentrál, hogy a Kínai Nagydíjon minden rendben menjen – ez a verseny ugyanis meghatározó számára a világbajnoki szereplés szempontjából.

Legfrissebb hírek

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
4 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
15 perce

Kerékpár: „háztartási balesetben” megsérült a Tour legjobb franciája

Kerékpár
27 perce

Még játszott a győriek elleni meccsen, azóta távozott a Pjunyik gólerős csatára

Európa-konferencialiga
49 perce

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
1 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
1 órája

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik