1. A mindenkori támogatás
Bár a mögöttünk hagyott mintegy négy évtized alapján sokan a széthúzást tartják hazánk egyik legégetőbb problémájának, a Magyar Nagydíj sorsa azt bizonyítja, vannak olyan témák, amelyek az ország mindenkori vezetőinek ugyanolyan fontosak. A rendezési jogdíj összege láttán ugyan jó néhányan visszahőkölhetnek, ám a számítások szerint idegenforgalmi, országimázs- és marketingszempontból olyan mértékű a nagydíj gazdasági hozadéka, hogy eddig 1986 óta egyetlen kormány sem kérdőjelezte meg létjogosultságát. A Formula–1 állandóan változó, hektikus világában a lojalitás, a szavahihetőség és a minőség nagyon fontos értékek, melyeket a sportágat korábban irányító Bernie Ecclestone ugyanúgy megbecsült, mint a jelenlegi tulajdonos Liberty Media F1-es vezetői. Megfelelő pénzügyi támogatás nélkül a rendezés költségei kigazdálkodhatatlanok lennének, épp ezt nyögi megannyi ikonikus nyugat-európai helyszín. A legutóbbi, 2032-ig érvényes szerződéshosszabbítás egyik feltétele az volt, hogy megújuljon a Hungaroring elavult infrastruktúrája, ami idén egy gigaberuházás keretén belül szintén megvalósult.
2. Budapest, te csodás!
Egyértelműen kijelenthető, hogy a semmi közepére felhúzott, ingerszegény környezetben fekvő pályákhoz viszonyítva a Hungaroringnek Budapest közelsége valóságos főnyeremény. Bár a pálya földrajzilag Mogyoródon épült, fővárosunk olyan közel fekszik hozzá, hogy az F1-es közegben mindenki „a budapesti futamként” hivatkozik rá, hiszen alig félórányi autóúttal elérhető a belváros. Teljesen mindegy, hogy csapatszemélyzetről, versenyzőről vagy sportági irányítóiról van szó, a Magyar Nagydíj kapcsán mindenki csillogó szemekkel beszél arról, milyen jó, hogy egy fárasztó nap után a nyüzsgő, történelmi nagyvárosban töltődhet fel. Míg például a spielbergi ultramodern létesítmény infrastruktúra szempontjából felülmúlja a Hungaroringet, onnan legalább egyórás autóút vezet a legközelebbi nagyobb városig, Grazig, ami programok, szórakozás és látnivalók tekintetében nem rúghat labdába Budapest mellett. Sok európai helyszínen a résztvevőknek semmi kedvük letérni a „hotel-pálya” tengelyről – a helyzet nálunk teljesen más.
3. A versenyzők dicsérete
Az önérzetes F1-es versenyzőknek nem kell a szomszédba menniük, ha az adott helyszínt, pályát vagy infrastruktúrát kell kritizálni, de szerencsére a Magyar Nagydíj kapcsán szinte sosem beszélnek negatív érzéseikről. Akár az 1980-as években itt versenyző nagy öregeket, akár a jelenlegi mezőny tagjait kérdezzük, mindenki kiemeli a főváros közelségét, az emberek vendégszeretetét és bizony még a pálya vonalvezetését is, ami egyébként a szurkolókat többnyire megosztja. Való igaz, hogy az akció fokozása érdekében a Hungaroringen elférne még néhány előzési pont, a versenyzők azonban épp azért szeretik a kanyargós pályát, mert technikás, karakteres és nagy kihívás elé állítja őket. Korábban a fizikailag megerőltetőbb autók vezetése ezen a pályán még a legfittebb pilótákat is alaposan megizzasztotta, és olykor épp ez jelentette a különbséget győzelem és vereség között. Ha a pilóták folyamatosan morognának valami miatt, az az F1 irányítóit is gondolkodóba ejthetné a jövővel kapcsolatban, erről azonban nincs szó.
4. Történelmi helyszínné vált
Csaknem negyvenéves múltjával a Magyar Nagydíj valódi klasszikussá nemesedett, ami rengeteget számít a verseny megítélése szempontjából. Az aktuális mezőny többsége még nem is élt az első mogyoródi futam idején, és a győzelmi rekorder Lewis Hamilton is rendre kiemeli a helyszín történelmi jellegét. Igaz ugyan, hogy a versenyek nem mindig szolgáltattak lebilincselő izgalmakat az évtizedek során, a szurkolók mégis szentimentálisan vélekednek a klasszikus futamokról, és a Magyar Nagydíjat is szeretnék továbbra is a versenynaptárban látni – ez a korábbi felmérésekből is kiderült. Az F1 irányítói világos célként tűzték ki az új helyszínek bevonása mellett a történelmi nagydíjak megőrzését, és ez is a Hungaroring mellett szól.
5. Az európai rajongók egyik kedvence
Nyár, napsütés, vibráló nagyváros és a világ leggyorsabb autói, illetve pilótái – a technikai sportok szerelmesei aligha találhatnának vonzóbb célpontot a Magyar Nagydíjnál. A fapados légitársaságok térhódításával Budapest most már nagyon régóta Európa minden részéről könnyedén elérhető, sőt, központi elhelyezkedése miatt sokan autóval vagy lakókocsival érkeznek. Számos külföldi szurkoló kalkulál úgy, hogy az útiköltséget simán kompenzálják a számukra még mindig sok helyen alacsonyabbnak számító árak, miközben a szolgáltatások mind F1-es, mind turisztikai szempontból nyugati színvonalúak. Nem véletlen, hogy a többség rendre vagy jóval hamarabb érkezik, vagy meghosszabbítja magyarországi kiruccanását a nagydíjat követően.