Harcosok

„Kívánom a magyar válogatottnak az olimpiai döntőre, hogy úgy kapjon négy fórt az utolsó negyedben, hogy az ellenfél közben még a félpályáig sem tud felúszni!”

Gerendás György biztos benne, hogy Pekingben finálét játszik Kemény Dénes csapata. Mi ez, ha nem jó jel? Különösen annak tudatában, hogy a szerbek vagy a horvátok képez(het)ik majd az elődöntős akadályt, akiknek amúgy is sokkal tartozunk.

Az egriek sokat megélt mesterének rögvest a Vasas ellen elbukott parti után adott nyilatkozatát mindazonáltal nem az optimizmus, hanem a keserűség szülte. Keserű volt, s végtelenül dühös, mert hitt abban, sőt biztos volt benne, hogy az általa irányított társaság győztesen távozik a varázslatos hangulatú Komjádi uszodából. Még késő este is ezer fokon égett („Nulla háromnál is azt éreztem, nyerünk, de a negyedik negyedben nem bírtuk a nyomást. De miért? Miért kellett ennek így történnie?”), nehezen viselte az általa vélt igazságtalanságot. Aludni nem nagyon tudott, a fórok, a fórok, a fórok, azok a fránya fórok idegesítették. Kollégája, Földi László közben egy pesti szórakozóhelyen ünnepelt, vízilabdás módra cseppet sem szolidan, nincs ebben semmi különös. Győztesek és vesztesek, a sport egyik szépsége. Az említett két edző a lelátón ülő Kovács Istvánnal és a meccset ki tudja, hol néző Gyöngyösi Andrással augusztus 24-én ellenben akár együtt is bulizhatna. De szép lenne, ha lenne rá okuk!

Ők irányították azt a négy csapatot, a Vasast, az Egert, a Honvédot és a Szegedet, amelyek között hosszú idő után végre valódi, kiszámíthatatlan verseny alakult ki, s ennek köszönhetően az első perctől az utolsóig kiérdemelte az izgalmas jelzőt a sorozat. Az erőviszonyok ilyenfajta alakulása jót tett a pólóbajnokságnak, több volt a rangadó, az olyan derbi, amelyen valódi harc zajlott a medencében, amelyen nem lehetett lazsálni, s bizonyítani kellett a szorgosan jegyzetelő szövetségi kapitánynak, hogy nemcsak az OSC, a Szolnok vagy a Fehérvár, hanem a világelitbe tartozó játékosok ellen is sikerül a csel, a lövés, a megúszás. Az edzők (Gyöngyösit ilyen-olyan okok miatt a válogatott mellett is dolgozó Kásás Zoltán váltotta, de „Tojás” is megtette a magáét, ez vitathatatlan) az olimpiára is felkészítették az urakat, s jó szívvel engedik, engedhetik őket a válogatottba. Kemény Dénes összegyúrja majd őket a légiósokkal közösen egy csapattá, és bátran nekiindul a feladatnak. Addig talán Gerendás Gyuri is megnyugszik. Őt ismerve pedig biztosra veszem, az általa megálmodott pekingi döntő alatt (győztes finálé lesz, ugye?!) ő lesz az egyik legaktívabban anyázó szurkoló az utolsó negyedben, ha nem a szíve, a szívünk szerint fütyül a játékvezető.

A póló ilyen sportág.

Viszont hosszú távon igazságos.