Talmácsi Gábor most végre elégedett lehet

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2008.05.03. 01:19
Címkék
Talmácsi Gábor az ötödik helyet szerezte meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Kínai Nagydíjának első időmérő edzésén, ami azonban ennél is jobb hír: a 125 köbcentis kategória magyar címvédője végre elégedett, és látja, miként lehet előrelépni.

Massimo Branchini nem varázsló, viszont remek szakember. Talmácsi Gábor a legutóbbi viadal után azt kérte az Aprilia gyártól, hogy az idény hátralévő részében az olasz mérnökkel dolgozhasson, és a cég vezetői némi átszervezés árán teljesítették is a világbajnok kérését.

Az eredmény: egy fülig érő száj és egy energikus Talmácsi Gábor, aki alig várja, hogy elkezdődjön a Kínai Nagydíj. (Ráadásul most már biztos, hogy ez lesz az utolsó sanghaji futam, amelynek a helyét a naptárban a brazil, esetleg a magyar vb-futam veszi át…)

Szóval Talmácsi elégedett.

„Massimo a verseny előtt napokat töltött el az Aprilia-gyárban, azt elemezve, mi lehetett a baj az idei versenyeken – mondta Talmácsi. – Arra a következtetésre jutott, hogy nem volt jó a motor egyensúlya, túl sok súly volt az elején. Ezután, összegezve a többiek adatait, megtervezte a motorom alapbeállítását, s most kezdjük lassan rám állítani az Apriliát.”

A motor jó, sőt minden változtatás után egyre jobb, ami megnyugtatja Talmácsit. Az utóbbi időben ugyanis sok volt az egy helyben toporgás, talán túl sok is. Így viszont Talmácsi kiegyensúlyozott és motivált – ennél több nem is kell a fontos verseny előtt. Merthogy a kínai futam vitathatatlanul fontos a folytatás, a vb-cím esetleges megvédése szempontjából.

„A pénteki időmérésen háromszor voltam az esés határán, szerencsére mindháromszor megúsztam – mondta Talma. – A motor eleje egy kicsit csúszik a kanyarokban, ezért rontottam el a tréning vége felé is a leggyorsabb körömet. Ennek ellenére azt mondom, abszolút érezhető a pozitív változás. Sokkal könnyedebben motoroztam, mint az előző hétvégéken.”

A kiskategóriákkal kapcsolatos hír, hogy a tervek szerint a nyolcad- és negyedliteres géposztályban – utóbbiban Alvaro Bautista megint brillírozott – egyetlen motort használhatnak a versenyzők nagydíjanként. Az új szabályt valószínűleg a következő idénytől vezetik be.

Legfrissebb hírek

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
3 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
14 perce

Kerékpár: „háztartási balesetben” megsérült a Tour legjobb franciája

Kerékpár
26 perce

Még játszott a győriek elleni meccsen, azóta távozott a Pjunyik gólerős csatára

Európa-konferencialiga
48 perce

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
1 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
1 órája

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik