Végül mindenki örülhetett

Bár – szokás szerint – szektor nyian jöttek Pécsről, és Sopronban is sokan választották szombat délutáni programul a női csúcsrangadót, telt házról sajnos ezúttal sem beszélhettünk. Pedig mikor teljen meg a soproni csarnok, ha nem ilyenkor? Mert az hagyján, hogy az alapszakasz összes többi meccsén üresen ásítoznak a lelátók, de hogy az euroligások slágermérkőzése se töltse meg őket…? No, talán majd a bajnoki döntő, amit eddigi produkcióik alapján megelőlegezhetünk a két klubnak.

Remek dobóteljesítménnyel nyitott a Sopron: az első három percben három triplát elérve az ötödikben már tíz ponttal vezetett, és ha az ötödik, Németh Bernadett által célba juttatott hárompontosát nem annullálják a játékvezetők szabálytalan elzárás miatt, tovább nőtt volna a különbség. Ehelyett azonban egy ideig stagnált, mert a kispadról beszálló Vajda Anna új színt vitt a vendégek játékába, sőt fogalmazhatunk úgy is – mert nem túlzás –, hogy ő hozta vissza a meccsbe a Pécset. Fájós térdeivel is kisebb tánciskolát tartott az ellenfél centereinek a palánk alatt, és a lepattanókat is jól szedte Rátgéber László második cseréje.

Kollégája, Székely Norbert később kezdte meg a rotációt, nyilván, mert tetszett neki a kezdő ötös játéka – mint ahogy a hazai közönségnek is. Leszámítva néhány futballszurkolót, akik a pécsiek szektorával szemben egy, szinte mindenki számára érthetetlen, valakit számon kérő transzparenst feszítettek a fejük fölé az első negyed hajrájában, majd amikor a biztonsági őrök leszedték azt, tüntetőleg távoztak… Így viszont lemaradtak Semsei Barbara szenzációs, utolsó másodperces triplájáról a 10. perc legvégén, amelyet egykori csapattársa, Iványi Dalma szorításában dobott a fiatal irányító.

Ez volt a soproniak hetedik(!) hármasa, és az ezzel kialakuló 13 pontos differenciát elnézve még abban is bízhattak, hogy véghez viszik a lehetetlent, azaz ledolgozzák összesítésbeli tetemes, 20 pontos hátrányukat.

A második játékrész azonban gyökeres fordulatot hozott. Rátgéber László bemondhatta a védekező-varázsszót, mert véget ért a soproni kosáreső, és mivel a pécsi hatékonyság támadásban maradt azon a szinten, amelyen addig volt, csökkent a hazaiak előnye. Csökkent, majd csaknem el is tűnt. A nagyszünetre ugyanis már csupán kettővel tartott előbbre a címvédő, hiába próbálta meg a legkülönbözőbb taktikai húzásokkal felrázni együttesét Székely Norbert. Előfordult, hogy három hátvéddel (Németh, Semsei, Honti Kata) állt fel a vendéglátó, bevetette hátul a zónát, ám nem tudott kilábalni a mély gödörből, és mindössze hét pontig jutott ebben a negyedben.

Innentől kezdve már csupán a győzelem lehetett a soproniak célja, az alapszakasz megnyeréséről gyakorlatilag lemondhattak, pláne, amikor a harmadik tíz perc elején kiegyenlített, sőt Somogyi Andrea első és utolsó kosarával már vezetett is a Pécs. Nem engedték egymást elhúzni a felek, pontosabban egyik társulat sem tudott a másik fölé nőni semmilyen játékelemben. Lecsendesedett a mérkőzés, kicsit lecsendesedtek a szurkolók is – legnagyobb távolság, amit ebben a negyedben feljegyezhettünk, öt pont volt a hazaiak javára.

De még mielőtt teljesen leült volna a meccs, 61–58 után kivágtak egy 9–0-s rohamot a zöldsárgák, amely közben különösen Horváth Zsuzsanna triplája ugrasztotta talpra az MKB Aréna soproni érzelmű, tehát nagyobbik részét. S 70–58-nál, amikor még labdához is jutottak Hontiék, a hazai szurkolók újra elkezdtek kicsit hinni benne, hogy meglehet a hőn áhított több mint 20 pontos siker. De csak egy kicsit. Az akcióból ugyanis nem született kosár, Vajda hetedik duplája pedig lehűtötte a kedélyeket. Ez volt az utolsó három perc egyetlen mezőnykosara…

Nyert tehát a Sopron, amit alaposan megünnepeltek a hazai szurkolók, de „csak” 12-vel – ennek meg a pécsi drukkerek örülhettek. A lehető legigazságosabb rangadót láthattuk tehát: a végén mindenki örülhetett.