Cui prodest?

Feltehetőleg országunk idegen forgalom iránti eredendő fogékonysága teszi, hogy a hónapokon át tartó elnöki kapitányturizmustól elvarázsolva kissé elfelejtkeztünk a lényegről. Nevezetesen: miért is kell nekünk külföldi szövetségi kapitány?

Főként olyan körülmények között, hogy nem csupán a szövetségi elfedő hadművelet részeként létezett a „Várhidi Péter a magyar válogatott szövetségi kapitánya” jelszó, valós tartalma is volt a kijelentésnek: 1.) Tényleg Várhidi úr jegyezte a csapatot; 2.) A közvélemény elfogadta őt a válogatott élén.

Most Erwin Koeman a soros.

Hogy miért éppen rá van szükség, nem nagyon derült ki eddig. Főként hogy maga a jeles holland jelentette ki nem sokkal a Kisteleki Istvánnal történő kézfogó után: „Nem mindegy, ki a tréner, ám a mérkőzéseket a futballisták játsszák.” A meglátás pontos, az pedig már a dolgok természetéhez tartozik, hogy meneer Koeman kapitányként legfeljebb összecsiszolhatja kiválasztottjai játékát, képzettségük, tudásuk a klubedzőjüktől függ. És miközben „csiszol” majd, az is kérdés lesz, miként viseli az esetleges (pontosabban inkább törvényszerű) vereségeket, hiszen amikor 2007 májusában lemondott a Feyenoordnál – amelyet a kudarcot jelentő hetedik helyre kormányzott –, így indokolta távozását: „Már nem vagyok elég motivált…” Ez még akkor is figyelmeztető jel, ha bemutatkozó interjújában elismeréssel szólt a magyar szövetségi futballfejlesztésről, megemlítve például a telki edzőközpont tervét, kár, hogy ez benne több bizalmat ébreszt, mint a hitelfolyósításra szerződött bankokban.

Ugyanakkor meglepő, hogy a mi hollandunk hiába nézett meg több DVD-t is leendő csapatáról, egyetlen játékosnevet sem említ. Ez lehet tapintat is, az már kevésbé, hogy egyszer sem ejtette ki a száján, hogy „Puszkasz”, pedig ugyebár a legendás balösszekötőt még az atlantai taxisofőr is egyből felemlegette (személyes élmény…), amikor Magyarország került szóba.

De vissza a lényeghez…

A nekünk, kívülállóknak rendelt hétköznapi logika nem ad választ arra, miért kell nekünk úgymond „devizakülföldi” szakember, így aztán vissza az alapokhoz, az ókor óta filozófusként, költőként, drámaíróként (egyszerűbben: bölcsként) jegyzett Senecához, azaz: Cui prodest…?

Kinek lehet haszna külföldi tréner, esetünkben Erwin Koeman szerződtetéséből?

Bevallom, fogalmam sincsen. De… Nagyon remélem, sőt őszintén hiszem, hogy azok, akik a szálakat mozgatják, tudják, mit csinálnak, s csak az ügyességük, mi több, a tehetségük teszi, hogy senki még csak nem is sejti, milyen érdekek húzódnak meg a háttérben. Muszáj hinnem benne, ugyanis ha (ne adj’ Isten…!) senkinek sincs haszna az akcióból, az már tényleg maga a vég.

Bízom benne, hogy nincs így. Remélem, hogy ha már a magyar futballnak nincs különösebb hasznára (lásd még: eredmények) a kapitányturizmus, akad néhány honfitársam, aki már most pontosan tudja, hogyan és mennyivel lesz beljebb Erwin Koeman szerződésének lejártakor. Hogy miből tesz szert bevételre, az nekem édes mindegy, legyen szó a tinik kiárusításáról, a németalföldi futballpiacra való betörésről vagy akár a különféle (Lothar Matthäus korszakához persze nem mérhető) marketing- és reklámjogdíjakban való részesedésről. Ahogy a Fradi esetében megnyugtat a 6+2 hektáros telek léte („Az ingatlan az igazi biznisz” – mondta mindig a kétszobás tanácsi bérlakáson túl sosem jutó nagyapám), úgy aggaszt a gyanú, hogy esetleg semmiféle „nagy üzlet” nincs a háttérben.

Milliárdos léptékben persze, mert annak van értelme.

Hogy sért-e (jog)szabályokat a módi, az ezúttal kevéssé érdekel, pedig jogvégzett emberként legalább annyira ragaszkodom a tisztasághoz, mint a futballszövetség jelszava (örök emlék: „Rend, fegyelem, törvényesség”), most nálam a tehetségről van szó, az ügyességről, a talpraesettségről. Mert ha hiszik, ha nem, talentum kell ahhoz is, hogy valaki magabiztosan mozogjon a tilosban.

É s persze a tét nagysága sem közömbös.

Elszakadva egy kissé a futballtól, vegyük például a nagy angliai vonatrablást (1963, Glasgow–London járat), a szerelvényt Buckinghamshire-nél megállító 15 férfi nem véletlenül kapott összesen 300 év börtönt, ám – legyünk stílusosak – nem két szakadt lábszárvédőért kockáztattak: 2.6 millió (akkori) fontot, azaz 85.5 millió (akkori) forintot raboltak elhasznált címletekben. Egy ilyen akcióhoz, kérem, alaposan kell tervezni, nem egyszerű összehangolni 15 ember „munkáját”, ismerni kell a környezetet, a menetrendet, kalkulálni a késésekkel, a vasúti személyzet reakciójával és így tovább, és így tovább… A maga műfajában volt olyan korszakos projekt a buckinghamshire-i, mint a mi futballunkban mondjuk az OLLÉ-program vagy éppen az új kapitány említette telki edzőközpont felépítése (hogy csak az Erwin Koeman által megemlített terveket idézzem).

Az pedig magától értetődik, hogy árulás adta rendőrkézre a bandát, az pedig furcsa, hogy a börtönből megszökő, plasztikai műtétek után álnéven Ausztráliában és Dél-Amerikában bujkáló Ronald Biggs elszegényedve visszatért Angliába, föladta magát, mondván, az ember haljon meg a saját hazájában…

De vissza Magyarországra!.

Bízom benne, hogy nem kell csalódnom az emberi találékonyságban, remélem, hogy vannak haszonélvezői a holland vonalnak, Seneca mondatát pedig csak a tények kedvéért másolom ide teljes terjedelmében: Cui prodest scelus, id fecit. Azaz: akinek hasznára van a bűntett, az követte el.

Erwin Koemannak pedig jó munkát kívánok.