Minőségi második sor híján

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.04.25. 00:55
Címkék
Meglepetésre a Luca Toni nélkül felálló Bayern München nem tudott előnyt szerezni a Zenittel szemben az elődöntőben, így – akárcsak egy körrel korábban a Getafe ellen – idegenben kell megtennie az utolsó lépést a manchesteri finálé felé.

Szinte nem volt olyan német orgánum, amely nem úgy kezdte a Bayern München– Zenit elődöntő beharangozóját, hogy „Mire megy a Bayern Luca Toni nélkül?” Az olasz gólgyáros eltiltása miatt kénytelen volt kihagyni a müncheni összecsapást, ami előjelnek semmiképpen sem volt jó. Már csak azért sem, mert – még ha ez az egész csak játék is a számokkal – a bajorok Toni góljai nélkül nem tízpontos előnnyel vezetnék a bajnokságot, hanem eggyel a Werder Bremen mögött kullognának, a Német Kupát helyettük a Dortmund vehette volna át, és csütörtökön a Zenit nem Német-, hanem Spanyolországban a Getafe vendégeként játszott volna a fináléba kerülésért.

Toni távollétében nagy öszszegben nem lett volna érdemes fogadni arra, hogy Miroslav Klose esetében kudarcot vallanak az orvosok, és nem hozzák rendbe a húzódását, de nem a 2006-os világbajnokság gólkirálya volt az első játékrész főszereplője. Illetve lehetett volna, ha a félidő végén indított kontra végén nem az orosz védőfalba vezeti a labdát, hanem, mondjuk, megjátssza Lukas Podolskit. „Poldi hercegnek” nem ez volt az egyetlen felesleges integetése, korábban már válogatottbeli „ikerpárjának”, Bastian Schweinsteigernek is bőszen „legyezett”, de a középpályás addig tologatta a labdát, míg passz helyett kénytelen volt lőni – Vjacseszlav Malafejev kezébe.

A Toni-pótlónak szánt csatárok helyett a középpályások oldották meg a góllövés feladatát. A 18. percben Zé Roberto kiharcolta (tény, hogy Fernando Ricksen szabálytalankodott, de előtte a brazil lába nagyon magasan volt…), Franck Ribéry pedig kihagyta ugyan a büntetőt, de a Malafejevről kipattanó labdát a kapuba helyezte. Lehetett volna nagyobb is a Bayern előnye, Zé Roberto szabadrúgása vagy Martín Demichelis fejese is jó irányba tartott (Malafejev a helyén volt), Lúcio partizánakcióiban is rejlettek lehetőségek, csak éppen arra nem számított senki, hogy a brazil a rossz kapuba talál be. Merthogy egy óra után Viktor Fajzulin balról bekanyarított labdáját a centerhalf védhetetlenül saját kapuja bal alsó sarkába fejelte, és ezzel alaposan megkeserítette Oliver Kahn hazai kupabúcsúját.

Ami aztán még rosszabb lett, igaz, nem azért, mert Pavel Pogrebnjak túljárt volna Demichelis eszén, vagy Anatolij Timoscsuk lövése utat talált volna a kapujába, hanem mert combizomsérülés miatt cserét kellett kérnie.

A helyére beszálló Michael Rensingnek sok dolga nem volt, annál több lesz viszont a jövő héten visszatérő Toninak (azért könnyebb helyzetben lenne, ha Podolski a 91. percben értékesíti a ziccerét), hiszen a Bayernnek Szentpéterváron mindenképpen gólt kell lőnie a továbbjutáshoz.

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi: Úgy érzem, hazatértem

Kézilabda
50 perce

Davis-kupa: Marozsán Fábián–Jurij Rodionov

Tenisz
1 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
1 órája

Davis-kupa: belázasodott az osztrákok legjobbja, más ellenfelet kapott Fucsovics

Tenisz
1 órája

„Amikor a dánok jöttek vissza a középkezdéshez, Camilla Andersen hozta a labdát, és mosolygott”

Kézilabda
1 órája

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
1 órája

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
1 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik