Fradi-edzés a viharfelhők alatt (folytatás)

mosoly erőltetett, alighanem ezt nevezik akasztófahumornak.

Figyelem az idősebbeket, például Vincze Ottót. Nem tudom, miért jut eszembe, de akkor is zuhogott az eső, amikor tizenkét és fél éve két csodás gólt lőtt Zürichben a Grasshoppersnek, ott ugráltunk, fittyet hányva a zápornak: csodát tett a Fradi a Bajnokok Ligájában! Most a Makó és az Orosháza legyőzése is gond. Vincze Ottó az idősebbeket reprezentálja, ide tartozik még például Mátyus János, Dragóner Attila és Lisztes Krisztián is. Magyar viszonylatban jól csengő nevek – tele csalódással. Kisebb-nagyobb sikerek itthon és külföldön, keserű hazatérés, még keserűbb hazai tapasztalatok, kifizetetlen számlák tömkelege, és persze ott van még a életkor kegyetlensége is. Ma már nem megy az, ami a fénykorban sikerült, a mozdulatok lelassultak, holott az erőfeszítés ugyanakkora, ha nem nagyobb.

Nekik kellett volna, kellene kiragadniuk a Fradi kátyúba ragadt szekerét. Vagy a sihedereknek. Akik megrettennek, amint egy szurkoló bekiabál, és lefalábúzza őket, akiket görcsbe ránt ezer néző látványa.

Átmenet nincs, az ideális korban lévő, huszonöt év körüli, erőtől kicsattanó, sikerre éhes, de már érett futballistából lényegében hírmondót sem találunk a Ferencvárosban.

Térjünk vissza Csank Jánosra! Arca sem rezzent a sorsát firtató kérdésre, holott rutinos edzőként tényleg nyilván sejti, hamarabb lesz bűnbak ő, mint mondjuk a bal- vagy a jobbszélső. Az edzés előtt néhány „helybélivel” beszélgetve kiderült, a házon belüli és kívüli közvélemény is elsősorban őt hibáztatja a gyatra szereplésért, a keret összetételéért, a taktikáért, talán még az ország eladósodásáért is. Őt meghallgatva természetesen mindenre van magyarázat, a kérdés csupán az, hogy ez kit érdekel a döntéshozók körében a szikár tények, azaz a kínos vereségek és az azoknál is végzetesebb és kínosabb, váratlan döntetlenek tudatában. Mondhatja, hogy kik mentek el a klubtól, kik jöttek a helyükre, ha csak kicsit sikerül erősíteni a télen, most többen nem vitézkedhetnének a csapatban, akik nem is oda valók – ez mind igaz, de ha nem történik csoda, a történelemkönyvekbe csak az kerül be, hogy a Ferencváros 2008 nyarán megkezdhette harmadik évét a másodosztályban.

Arra a kérdésre, hogy mit tehet a hit a tűz izzásának fenntartásáért, Csank János csak annyit mond, amit lehet, megtesz, de a legfontosabb, hogy ezek a játékosok talán mégiscsak sportemberek – majd elnéz a távolba.

Aztán elállt az eső.

Lehetett edzeni...