Yildiray Bastürk portréja

Vágólapra másolva!
2008.04.07. 23:48
Yildray Bastürk egyike a Bundesliga és a futballvilág nagy rejtélyeinek, ugyanis a roppant kreatív játékmester hol zseniálisan, hol csapnivalóan játszik, sőt, formáit akár negyedóránként képes váltakoztatni, egy mérkőzésen belül. Annak idején hatalmas karriert jósoltak számára a tudorok, ám kiegyensúlyozatlan teljesítménye miatt meg kellett elégednie egy közepes pályaívvel - s most Stuttgartban alighanem élete utolsó nagy sanszát kapta meg.
Bastürk török bevándorlók gyermekeként született a németországi Hernében (apja arrafelé bányászkodott), s első futballklubja a Sportfreunde Wanne-Eickel volt, ahonnan a Wattenscheid emelte ki 1987-ben. A sikeres ificsapatból 19 esztendősen került fel a nagyok közé, de nem léphetett pályára az akkor már csak a területi ligában parádézó egyesületben, mert a városi nagytestvér, a Bochum lecsapott rá. Yildray nem sokat vacakolt, villámgyorsan beverekedte magát a kezdőbe s megkezdte parádés gólpasszainak bőkezű osztogatását. Kettős állampolgár lévén a török szövetség idejében "bevonultatta", nehogy hősünk később meggondolja magát s a jóval sikeresebb és nagyobb előnyökkel kecsegtető Nationalelfet válassza, ennek megfelelően pár nappal 19. születésnapja után máris magára ölthette a félholdas mezt, Albánia ellen.Miután a "csodás egér", a Pazar játékintelligenciájú Dariusz Wosz elhagyta a Bochumot, a karmesteri pálca teljesen Bastürk kezeibe került, s bár a mélyvíz-próba elsőre kiesést hozott, a török egyre jobban futballozott, így sorban álltak érte a nagyobb csapatok. A HSV és a Fenerbahce elől végül a Leverkusen orozta el 4.5 millió euróért, s itt egy legendás középpályássor része lehetett "a törökök feje" (ez a Bastürk szó szerinti jelentése), hiszen Ramelow, Ballack és B. Schneider sertepetélt oldalán. Csúcsévük 2002 volt, amikor a BL és a Német Kupa fináléjába is eljutottak a gyógyszertáriak s végig harcban álltak a bajnoki címért, ám végül mindhárom hadszíntéren kudarcot vallottak. A nyári világbajnokságon a török válogatott nagy meglepetésre az elődöntőig jutott, ám meg kellett elégedniük a bronzéremmel - amit előzőleg gondolom csak az ópiumpipa túlzásba vitt élvezete közben reméltek a nemzeti tizenegytől az otthoniak.Következő idénye hepatitisz-fertőzésére ment rá, de ezt kiheverve újra jó formában nyűtte a gyepet - immáron a Hertha színeiben, hiszen nyáron szerződése lejártával hozzájuk tette át székhelyét. A válogatottnak is tagja maradt, ám sem az Eb-re, sem a vb-re nem sikerült kvalifikálniuk magukat, ráadásul a berlini klubban is meg kellett elégednie a tisztes középszerrel, bár fellángolásai azért akadtak. Bár hívta a Galatasaray, a Werder Bremen, a Tottenham és a Dortmund is, nem hagyta el a kék-fehéreket egészen 2007 nyaráig, azaz kontraktusa lejártáig. Akkor a bajnokcsapathoz, a Stuttgarthoz igazolt, akik régóta keresett irányítójukat vélték megtalálni személyében, meg is kapta az előlegezett bizalom jeleként a 10-es mezt. Három évre kötöttek vele szerződést: "Bastürkkel tovább sikerült erősíteni a csapatot - mondta Horst Heldt sportigazgató. - A Bajnokok Ligájában is van már rutinja, hiszen negyven meccsen szerepelt a sorozatban."



96-97
Wattenscheid (II.o.)
-
-
97-98
VfL Bochum
17
1
3.00
98-99
VfL Bochum
28
1
3.42
99-00
VfL Bochum (II.o.)
30
7
3.12
00-01
VfL Bochum
29
4
3.45
01-02
Bayer Leverkusen
30
3
BL
17
1
3.43
02-03
Bayer Leverkusen
26
3
BL
11
0
3.90
03-04
Bayer Leverkusen
17
2
3.39
04-05
Hertha Berlin
25
7
3.31
05-06
Hertha Berlin
27
6
UEFA
2
0
3.44
06-07
Hertha Berlin
19
1
UEFA
1
0
3.90
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma.
Nagy tornák a válogatott színeiben:
2002
világbajnokság
7
0
2003
Konföderációs Kupa
3
0
96-97
Wattenscheid (II.o.)
-
-
97-98
VfL Bochum
17
1
3.00
98-99
VfL Bochum
28
1
3.42
99-00
VfL Bochum (II.o.)
30
7
3.12
00-01
VfL Bochum
29
4
3.45
01-02
Bayer Leverkusen
30
3
BL
17
1
3.43
02-03
Bayer Leverkusen
26
3
BL
11
0
3.90
03-04
Bayer Leverkusen
17
2
3.39
04-05
Hertha Berlin
25
7
3.31
05-06
Hertha Berlin
27
6
UEFA
2
0
3.44
06-07
Hertha Berlin
19
1
UEFA
1
0
3.90
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma.
Nagy tornák a válogatott színeiben:
2002
világbajnokság
7
0
2003
Konföderációs Kupa
3
0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik