Fernando Meira portréja

Vágólapra másolva!
2008.04.07. 23:48
A keménykötésű "Fernando Meira" José da Silva Freitas azzal az irigylésre méltó ténnyel dicsekedhet, hogy két ország sokszoros bajnokcsapatának is kapitánya volt. Igaz, nagy címet egészen 2007-ig nem nyert, de akkor végre kezébe vehette a bajnoknak járó trófeát - ám tapasztalatlansága miatt fordítva mutatta meg a nagyvilágnak a híres Salátástálat.
A guimaraesi születésű legényke a helyi Vitóriában nevelkedett, s a tehetséges kislegény állandó meghívóval rendelkezett az éppen aktuális U-válogatottakba, rengeteg tornán megfordult színeikben. 17 esztendősen már a profik között tevékenykedett, igaz, egy időre kölcsönadták őt az FC Felgueirashoz. A nagy áttörésre visszatérte után, 2000-ben kerített sort: Hollandia ellen a nagyválogatottban is bemutatkozhatott, majd 900 ezer euróért a Benfica csapott le rá. Meira pechjére éppen a Sasok talán legszerencsétlenebb érájában került oda, így nem zengenek ódákat ő és társai ténykedéséről, ráadásul a 2002-es vb-keretből is kimaradt az utolsó percekben Oliveira mester döntésének köszönhetően. Télen át is tette székhelyét Németországba, Stuttgartba - a Benfica örömmel engedte el csapatkapitányát, hiszen a svábok 7.5 millió eurót sem sajnáltak érte! A helyi legenda, Thomas Berthold utódjaként tisztelt Meira egy csodás triót alkotott védőpárjával, a brazil Bordonal és az előttük szűrősködő-szorgoskodó horvát Soldóval, ám fura módon éppen akkor ért el nagy sikert a klub, amikor már csak Meira erősítette keretüket (Soldo visszavonult, Bordon pedig éppen a bajnoki cím reményében a Schalkéhoz igazolt). A mindenkori edzőkedvenc egyébként első teljes idényében bekerült az Év csapatába, s ezt a bravúrt 2007-ben is megismételte, amikor egyébként sokat ki kellett hagynia sérülései miatt.2002 után az új kapitány, Luiz Felipe Scolari vele pótolta az öregecskedő Jorge Costát, s hősünk a ruganyos Jorge Andradéval alkotott párost - ha éppen nem szorította ki a 2004-ben berobbanó Ricardo Carvalho. A hazai kontinensbajnokságot sérülése miatt kénytelen volt kihagyni, ám a németországi világbajnokságon már ott lehetett, sőt, Andrade sérülése miatt a portugálok mind a hét mérkőzésén kezdőként futhatott ki a gyepre. Szemmel láthatóan hatalmas stresszben játszotta végig a mérkőzéseket, bár végzetes hibákat nem követett el - a franciák elleni elődöntőn, miután Henry többször is megkavarta, a legvégén előreküldte őt Scolari "croucholni", hátha Meira összehórihorgaskodja a megmentő találatot, ám nem jött be a nagy ötlet.A portugál válogatottban viszont - 2006-os sérülésést kiheverve - alapember lett az Eb-selejtezők végére, annak ellenére is, hogy a torna előtt előtt Stuttgartban nem parádézott. Az utolsó fordulóban a Kickertől sportszerűtlensége miatt egyenesen a 6-os, azaz a lehető legrosszabb osztályzatot érdemelte ki, amit egyébként csak szövőévente osztanak ki!2004-ben szerezte meg első gólját a BL-ben, a Chelsea ellen, ráadásul döntő találat is volt - igaz, a londoniak nagy örömére Meira saját kapujába talált be.



95-96
Vitoria Guimaraes
1
0
96-97
Vitoria Guimaraes
14
0
97-98
Vitoria Guimaraes
8
0
98-99
Felgueiras (kölcsönben, II.o.)
33
0
99-00
Vitoria Guimaraes
30
2
00-01
Benfica
31
0
01-02 (dec)
Benfica
15
2
01-02
VfB Stuttgart
14
2
3.82
02-03
VfB Stuttgart
31
1
UEFA
6
1
3.52
03-04
VfB Stuttgart
32
1
BL
8
0
3.16
04-05
VfB Stuttgart
16
1
UEFA
3
1
3.73
05-06
VfB Stuttgart
17
0
UEFA
5
0
3.25
06-07
VfB Stuttgart
20
3
3.03
07-08
VfB Stuttgart
28
3
BL
6
0
3.59
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma és az elért bajnoki átlag.
Nagy tornák a válogatott színeiben:
2004
olimpia
3
0
2006
világbajnokság
7
0
95-96
Vitoria Guimaraes
1
0
     
96-97
Vitoria Guimaraes
14
0
     
97-98
Vitoria Guimaraes
8
0
     
98-99
Felgueiras (kölcsönben, II.o.)
33
0
     
99-00
Vitoria Guimaraes
30
2
     
00-01
Benfica
31
0
     
01-02 (dec)
Benfica
15
2
     
01-02
VfB Stuttgart
14
2
     
3.82
02-03
VfB Stuttgart
31
1
UEFA
6
1
3.52
03-04
VfB Stuttgart
32
1
BL
8
0
3.16
04-05
VfB Stuttgart
16
1
UEFA
3
1
3.73
05-06
VfB Stuttgart
17
0
UEFA
5
0
3.25
06-07
VfB Stuttgart
20
3
     
3.03
07-08
VfB Stuttgart
28
3
BL
6
0
3.59
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma és az elért bajnoki átlag.
Nagy tornák a válogatott színeiben:
2004
olimpia
3
0
2006
világbajnokság
7
0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik