Biztonságos a csarnok

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2008.04.02. 01:15
Címkék

Mintegy 1600 belépő már gazdára talált a szombathelyi férfi Magyar Kupa négyes döntőjére, amelyen a házigazda Falco KC csapatán kívül a Polaroid-Lami-Véd Körmend, az Atomerőmű SE és az Albacomp lép parkettre pénteken és szombaton. A három vendéggárda által igényelt jegyek már elfogytak – a székesfehérváriak 100, a paksiak 150, a körmendiek 300 tikettet kaptak –, s Pichler Gergely, a rendező klub technikai vezetője szerint nagy esély van arra, hogy a négy mérkőzést – a pénteki elődöntő találkozóit és a szombati helyosztókat – telt ház, vagyis mintegy 3500 néző követi figyelemmel. Sőt az aranyról döntő csatát még többen nézhetik, hiszen a 15.15 órakor kezdődő finálét a Magyar Televízió élőben közvetíti. A torna kapcsán az a kérdés is felvetődött, hogy mennyire biztonságos az Aréna Savaria, amelynek álmenynyezete néhány hete 120 négyzetméternyi felületen leszakadt. Nos, nem kell aggódni, a létesítmény teljesen biztonságos. A csarnok műanyag álmennyezetét eltávolították, s bár – egyelőre – csupasz a plafon, a szervezők joggal bíznak abban, hogy a szurkolók nem a tetőt, hanem az izgalmas összecsapásokat figyelik a két nap során.

Legfrissebb hírek

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
18 perce

Súlyemelő-vb: világcsúccsal nyert Muhammed Furkan Özbek 65 kilogrammban

Egyéb egyéni
22 perce

Dzsudzsák szabadrúgásgólja után az egy pontnak is örülhetett a Loki az ETO ellen

Labdarúgó NB I
26 perce

Gálázva jutott tovább az ETO és a DVTK a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
28 perce

Hivatalosan is elkezdődött a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
40 perce

La Liga: Real Madrid–Villarreal

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az Athletic Bilbao megtörte rossz sorozatát; már nem nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
1 órája

Dráma a Chelsea otthonában, megint a ráadásban bukta el az egy pontot a Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik