Semmi sem változott

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2008.03.30. 00:09
Címkék

Van, amikor semmi sem jön össze.

A Roma drukkerei nagy valószínűséggel arról ábrándoztak, hogy kedvenc csapatuk szombaton akár egy pontra is megközelítheti az éllovas Internazionalét. Mindenképpen bizakodásra adhatott okot a „farkasok” szurkolóinak, hogy a fővárosiak a kiesés elől menekülő Cagliarihoz látogattak, míg a fekete-kékek a nehezebb ellenfélnek számító Lazio otthonában léptek pályára. Mondani sem kell, az Inter-drukkerek a fent vázoltak ellenkezőjében reménykedtek.

Elképzelhető, hogy este hat óra három perc környékén halovány mosoly futott át Massimo Moratti milánói klubelnök arcán, mivel Matteo Ferrari öngóljával vezetést szerzett a Cagliari. Bár az első félidő végén Francesco Totti csaknem 30 méteres szabadrúgásával egyenlített a Roma, mégis inkább Luciano Spalletti szomorkodhatott, mivel játékosai futószalagon dolgozták ki a helyzeteket, de többször pontatlanul céloztak; Mancini próbálkozásánál a kapufa mentett, és a pazar formában védő Marco Storari is többször útját állta a fehér mezes vendégek kísérleteinek.

Aztán háromnegyed kilenc körül tovább szélesedhetett Moratti mosolya, mivel a római mérkőzés elején vezetést szerzett az Internazionale. A lendületesen játszó Maicon robogott el a jobb oldalon, középre adott, és az egyedül érkező Hernán Crespo a kapuba lőtte a labdát. Ezt követően mindkét csapat betalálhatott volna, de Zlatan Ibrahimovic lövését Marco Ballotta magabiztosan fogta, míg a másik oldalon Ousmane Dabo távoli kísérletét ütötte bravúrral szögletre Julio César. Az előzetes félelmek dacára egyáltalán nem tűnt úgy, hogy a Lazio elszórakozná a meccset.

Mindezt alátámasztandó egyenlítettek a hazaiak: Cristian Ledesma hosszú indítását a leshatáron kilépő Tommaso Rocchi gólra váltotta. Nem sokkal később Valon Behrami a vezetést is megszerezhette volna, de Julio César ismét pazarul avatkozott közbe, majd a hajrában Dabo lövése csattant a keresztlécen. A mosoly ekkor valószínűleg kényszeredetté vált a presidente arcán, ám a lefújásig már nem romlott tovább a sorozatban a harmadik bajnoki címére hajtó Inter helyzete.

Végeredményben egyik tábor álma sem vált valóra, de talán a kiesőjelölt otthonában megbotló rómaiak lehetnek jobban elkeseredve, mivel a listavezető megtartotta négypontos előnyét hét fordulóval a bajnokság vége előtt.

Legfrissebb hírek

Fábián Sára Ráhel győzött légpisztolyban a Masped-kupán

Egyéb egyéni
6 perce

Aerodinamikus ír szökőkirály szólógyőzelmét hozta a 6. szakasz a Tour de France-on

Kerékpár
9 perce

Szamokovba utazik a Falco a BL-selejtezőre

Kosárlabda
15 perce

Anisimova legyőzte a világelsőt és először döntős Wimbledonban

Tenisz
15 perce

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
46 perce

Bódi Ádám a Tiszakécskéről: Olyan focit játszunk majd, amiért érdemes lesz meccsre járni

Labdarúgó NB II
56 perce

A Veszprém Dániában, a Szeged otthon a Plock ellen kezd a BL-ben

Kézilabda
56 perce

Wiebes másodszor nyert szakaszt az idei női Girón, Reusser továbbra is vezeti az összetettet

Kerékpár
57 perce
Ezek is érdekelhetik