Rossz lovaglás – jó előjel?

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2008.03.30. 00:09
Címkék

Szokatlan, de nem került a dobogó közelébe magyar öttusázó a millfieldi Világkupa-verseny férfidöntőjében. Horváth Viktor a múlt év tavaszát idézte. Lövészetben tizedik, vívásban tizedik – és úszásban is tizedik lett, összességében azonban három szám után a negyedik volt, mert a többiek hullámzó teljesítményt nyújtottak.

És akkor következett a lovaglás, amelyen tavaly a szezon első felében nem egy dobogós helyezése elúszott. Csakúgy, mint most. A lovaglásban szerzett nagyon kevés pont Horváthot visszavetette a középmezőnybe, ahonnan a futás sem jelentett kiutat. Ha viszont úgy nézzük a dolgot, hogy a székesfehérvári klasszis 2007-ben a tavaszi lovasbetlik után nyáron egyéni világ- és Európa-bajnok lett, Horváth Viktor akár jó előjelnek is tekintheti a millfieldi esetet a budapesti világbajnokság és a pekingi olimpia előtt.

Ami azt illeti, a másik három magyar sem remekelt a lovaspályán, pedig közülük ketten, Kasza Róbert és gyenge vívása ellenére Fülep Sándor a legjobbak közé is kerülhettek volna – és ehhez nem is kellett hibátlan pályát menniük. Kaszának és Fülepnek a pekingi kvótaszerzés szempontjából is kellett volna a jó eredmény – a budapesti vb-kerettagságért folytatott harcról nem is beszélve. A már kvalifikációt szerzett Tibolya Péter is elég sok kárt tett az akadályokban, de neki akkor már mindegy volt, mivel az első három szám mindegyikében a sereghajtók között végzett.

Vasárnap a női döntő következik benne Vörös Zsuzsannával és Gyenesei Leilával.

Legfrissebb hírek

Három gól, három pont – Az Everton elleni győzelmével már dobogós a Tottenham

Angol labdarúgás
2 perce

Hozta a kötelezőt az éllovas Szeged a sereghajtó Balatonfüred vendégeként

Kézilabda
4 perce

Bombameglepetés az Üllői úton: a Zalaegerszeg legyőzte a Ferencvárost!

Labdarúgó NB I
5 perce

Női kosár NB I: a Szekszárd legyőzte a Győrt, a DVTK továbbra is hibátlan

Kosárlabda
20 perce

Rg ob: Wiesner Hanna triplázott a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
28 perce

Gianluca Zambrotta nem emlékszik a világbajnok olasz csapat magyar válogatott elleni vereségére

Spanyol labdarúgás
37 perce

Férfi röplabda Extraliga: a Kaposvár, a Barcika és a PSE is három szettben nyert

Röplabda
40 perce

Erste Liga: továbbra is megállíthatatlan a Gyergyói HK

Jégkorong
51 perce
Ezek is érdekelhetik