Ahol van egy jó csatár…

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2008.03.30. 00:09
Címkék

Öt pontra nőtt a Szombat helyi Haladás előnye az NB II Nyugati csoportjában. Sokak szerint vitathatatlan, hogy a Csertői Aurél vezette együttes a legjobb nyugaton, s gond nélkül jut majd az élvonalba. Optimisták a szombathelyiek is, ám a hét végi, Barcs elleni meccs előtt óvatosak, hiszen nem felejtik, hogy tavaly idegenben csupán döntetlent (0–0) játszottak. Andorka Péter, a Haladás csatára azonban bizakodik, és nem véletlenül, hiszen sorozatban a hatodik bajnoki mérkőzésen is gólt rúgott, így felülmúlta saját 2007-es rekordját, amikor sorozatban öt fordulón át volt eredményes. A játékos gólátlaga is kiválónak mondható, mert míg a tavaszi hat mecscsen nyolcszor volt eredményes, addig tizennyolc mérkőzésen – egy találkozóról hiányzott eltiltás miatt – tizenhétszer talált be.

„Tavaly banális okok miatt maradtunk le az élvonalról, de ezzel ma már senki sem foglalkozik – mondta Andorka Péter. – Fontos, hogy biztosítva vannak az anyagi és a tárgyi feltételek, így kellő önbizalommal készülünk minden mérkőzésre, és hisszük is, hogy a bajnokság végén mi jutunk fel az NB II Nyugati csoportjából az NB I-be.”

Az üldözők közül az FC Felcsútra is nehéz meccs vár Ajkán, főleg azután, hogy Szíjjártó István játékosai legutóbb idegenben nagy meglepetésre kikaptak a kiesőjelölt Mosonmagyaróvártól. A Lombard Pápa Termál FC sem lehet nyugodt, hiszen a Magyar Kupából a Vasast kiverő Integrál-DAC vendége lesz.

Legfrissebb hírek

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
33 perce

Russell szerint a Ferrari a szabályosság határát súrolta a hungaroringi versenyen

F1
33 perce

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
1 órája

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
1 órája

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
1 órája

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
2 órája

Pontot mentett a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik