Esélyeshez méltóan játszott a Nationalelf

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2008.03.27. 00:32
Címkék
Győzelemmel ünnepelte 100. születésnapját a német válogatott, amely 800. mérkőzését játszotta Bázelben. Joachim Löw csapata Miroslav Klose, Mario Gomez és Lukas Podolski góljaival diadalmaskodott az Eb-házigazda otthonában.

A hazaiakat erősítő Tranquillo Barnetta azt nyilatkozta a találkozó előtt, csapatának még kárára lehet, hogy az elmúlt csaknem két évben kizárólag barátságos mérkőzéseken edződött. Svájc a házigazda jogán vesz részt a nyári Európa-bajnokságon, így nem kellett selejtezőket játszania.

A kontinenstorna egyik esélyesének számító német válogatott pedig utolsó mérkőzését játszotta a kerethirdetés előtt, ezért sem volt meglepő, hogy már az első perceket is iszonyatosan megnyomták a motiváltan futballozó vendégek. Az első két percben három helyzetük is volt, igaz, Diego Benaglio kapusnak végül egyszer sem kellett játékba avatkoznia. Érdemes megjegyezni, hogy a szélső védők (Philipp Lahm és Marcell Jansen) rendkívül aktívan segítették a támadásokat is.

A 15. percben aztán a hazai nézők ünnepeltek, azaz csak ünnepeltek volna, mivel Alexander Frei lesről passzolta a kapuba a labdát. A Dortmund támadója így továbbra is 32 gólos a svájci válogatottban, két találattal elmaradva az örökranglistát vezető Kubilay Türkyilmaztól és Max Abegglentől.

A félidő közepére aztán góllá érett a német mezőnyfölény, Benaglio lemaradt Mario Gomez jobb oldali beadásáról, így az egyedül álldogáló Klosének csak a kapuba kellett passzolnia a labdát. Jens Lehmann-nak nem igazán akadt védenivalója, az első félidő végén ugyan Frei szabadon fejelhetett, de az Arsenalnál a kispadra szoruló kapus a helyén volt.

A fordulás után némileg élénkebben játszottak a hazaiak, mégis a németek előtt adódott újabb lehetőség, szép szlalom után Lahm passzolt Gomezhez, ám a Stuttgart támadója a jobb kapufa mellé gurított. Percekkel később Lehmann védett bravúrral, a 38 éves játékos Daniel Gygax távoli lövését tolta ki a jobb felsőből. Aztán végre összejött a gól Gomeznek, aki Clemens Fritz passza után 17 méterről tekerte el a labdát a vetődő Benaglio mellett, ezt követően pedig ziccerben kilépve talált be. A kegyelemdöfést Lukas Podolski adta meg a befejező percekben.

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
59 perce

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
2 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
2 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik