Ezüsttel is nyerők

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2008.02.05. 14:49
Címkék
A Nemcsik Zsolt, Szilágyi Áron, Decsi Tamás és Lontay Balázs alkotta együttes világbajnokhoz méltóan szerepelt a görög fővárosban. A Vk-ezüst azt jelenti, ha a kardválogatott a hét végi budapesti viadalon is a négyben lesz, szinte biztos a pekingi indulása.

Ahogy Nébald György megjósolta: világbajnokaink először a japánokra mértek megsemmisítő vereséget, majd a negyeddöntőben a románok ellen már nagyobb küzdelemben vívták ki a továbbjutást. Ezzel teljesítették is a kitűzött célt, a szövetségi kapitány szavaival: „Sokat javítottunk a helyzetünkön.”

Sokat bizony. Mert Nemcsikék már az athéni versenynek is a kvalifikációs ranglista harmadikjaként, olimpiai szereplést ígérő helyen vágtak neki, ráadásul az elődöntőben az ukránokat is legyűrték, ezzel további értékes pontokat szereztek, így a franciák elleni elvesztett finálé dacára ők voltak az athéni hétvége legnagyobb nyertesei.

Az egy éve a világranglistán az első tízből is kiszoruló magyar kardcsapat a tavalyi világbajnokságnak úgy rugaszkodott neki, ha nem ér el jó eredményt, búcsút mondhat a pekingi csapatkvótának. A magyar kardozók megnyerték a vb-t, most ezüstérmet szereztek, és ha ebben a formában vívnak a hétvégi Gerevich–Kovács–Kárpáti Grand Prix-n, akár Budapesten ünnepelhetik a nem hivatalos kvalifikációt. Addig azonban lesz tennivaló, Nemcsik Zsolt térde ugyanis begyulladt.

A párbajtőrözők ezúttal adósak maradtak az érmekkel. A luxemburgi női egyéni Világkupa-versenyen a legjobb magyar a tizedik helyen záró Szász Emese lett, akit a német Imke Duplitzer állított meg a nyolcaddöntőben. Nagy Tímea is a nyolc közé jutásért szenvedett vereséget. Akárcsak két hete, Budapesten, most is a német Britta Heidemann került ki győztesen a legutóbbi két év egyéni világbajnokának csatájából. Nagy tovább faragta hátrányát Hormay Adriennel és MinczaNébald Ildikóval szemben, azonban Szászt kivéve egyikőjük sincs kvótás helyen.

A Legnanóban már szinte pekingi indulóként pástra lépő férfi párbajtőrcsapat ezúttal csak a kilencedik lett, ugyanis első összecsapását, azaz a nyolcaddöntőt egy tussal elveszítette az észtek ellen.

A londoni női kard Vk-viadalon Sznopek Gabriella legjobb magyarként a 24. lett.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi MK: győzelemmel távoztak a hevesiek Békésről

Kézilabda
10 perce

Rozman Sándor lett a magyar kispályás labdarúgó-válogatott szövetségi edzője

Magyar válogatott
11 perce

Világszínvonalú cheer edzőképzés indul hazánkban

Egyéb egyéni
42 perce

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban

Olasz labdarúgás
45 perce

Atlétika: magyar második hely és Marton Zsófi nagy dobása Kaposváron

Utánpótlássport
47 perce

Battai Sugár: Meg kellett érnem arra, hogy befejező ember legyek

Egyéb egyéni
1 órája

NB II: Budapest Honvéd FC–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
1 órája

Magabiztosabban haladt, megdöntötte egyéni csúcsát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik