A hétvégén minden eldőlhet

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2008.02.05. 14:49
Címkék

Pekingbe Budapesten át vezet het az út. Legalábbis így véli Nemcsik Zsolt, aki az athéni egyéni Grand Prix-versenyen ezüstérmet szerzett, aztán másnap Decsi Tamással, Lontay Balázzsal és Szilágyi Áronnal együtt második helyen zárta a csapat Világkupa-versenyt.

Az athéni ezüsttel a világbajnok magyarok feljöttek az olimpiai kvalifikációs ranglista második helyére, a helyezéseket és a pontszámokat böngészve arra jutunk, hogy hajszálra vannak a biztos pekingi részvételtől.

„Ha a hétvégén, a budapesti versenyen ugyanígy, vagy csak egy-két hellyel hátrébb végeznénk, a vetélytársak már nem tudnának minket kigolyózni – reagált erre Nemcsik. – Ezt a második helyet előre aláírtuk volna, de azért sajnáljuk, hogy a franciákat nem tudtuk megverni. Az utolsó aszóban ugyanúgy Julien Pillet-vel vívtam, mint a szentpétervári világbajnoki döntőben, csak most mi voltunk hátrányban. 42:41-re feljöttem, de utána némi bírói segítséggel a francia győzelemhez segítette a csapatát” – elemezte a döntőt Nemcsik, aki szerint a kvóta szempontjából sokkal fontosabb volt a románok elleni negyeddöntő. Ott fej-fej mellett haladt a két gárda, Nemcsik visszafogottabb vívását Lontay és Szilágyi ellensúlyozta – aztán jött a hajrá.„Akkor Szilágyi Áron alaposan megszórta ellenfelét, majd én következtem a 2000-es olimpiai bajnokkal, Mihai Covaliuval, akit simán lenulláztam” – büszkélkedik Nemcsik, akit a győzelemben sajgó térde sem tudta megakadályozni. A múlt heti, tatai edzőtábor alatt a gyulladt térd a gondos kezelésnek köszönhetően jól bírta az edzések okozta terheléseket, de a szombati egyéni verseny alatt már újra jelentkezett a fájdalom.

„A csapatversenyt fájdalomcsillapítóval vívtam végig, ami pont annyira tompította kínjaimat, hogy ne zavarjon, de még érezzem, hogy hol a határ. A soron következő budapesti és moszkvai versenyt még ki kell bírnia, aztán dr. Berkes István speciális kezelése és egy hét pihenés remélem, végleg elűzi a gyulladást a térdemből.”

Most azonban a budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti egyéni Grand Prix és a csapat Világkupa következik, amelyen a Nemcsik, Decsi, Lontay, Szilágyi négyes bebiztosíthatja a kvótát.

„Rettentő fontos verseny lesz. Mindent meg fogunk tenni a jó eredmény érdekében, kérek mindenkit, hogy jöjjön el a Symacsarnokba, és buzdítson minket, nagyon nagy szükségünk lesz a szurkolásra…”

Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
4 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
4 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
4 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
4 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
5 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
6 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik