Dél-amerikai bányászok

Rendhezhették volna ezt a mérkőzést mondjuk Rióban. Esetleg Irapuatóban (bár ott inkább a szovjetek elleni 0–6 miatt magyar ember ne futballozzon…) vagy Quitóban. Utóbbi, ugye, Ecuador fővárosa, s ha történetesen ott csap össze a Tatabánya és a Pápa, nemcsak spanyolul, hanem kecsua nyelven is szidhatták volna a partjelzőt.

Mert bizony, szidták. Hangosan, teli tüdőből.

Így indult az év a világ legszelesebb edzőpályáján, a tababányai műfüvesen. Ezen a szélfútta szombat délelőttön láthattunk ecuadori trénert, mexikói, paraquayi, brazil futballistát, első osztályba igyekvő Pápát, továbbá egy új életet kezdő Tatabányát.

No meg Angelo Machuca látványos gólját. A szóban forgó fiatalember Paraguayból érkezett, s nagy valószínűséggel fogalma sincs arról, hogy hol van. Pedig Angelo Machuca szerencsés helyzetben van, hiszen olyan országba, olyan csapathoz csöppent, ahol érti edzője minden szavát. Octavio Zambrano, a tatabányaiak ecuadori szakvezetője persze nemcsak spanyolul, hanem angolul, sőt néhány év Moldovában eltöltött „száműzetés” után oroszul is remekül beszél.

Hogy aztán a játékosai mit értenek meg az ő taktikai elképzeléséből, az a tavasszal majd kiderül. A szurkolók mindenesetre újra bíznak a csodában, vagyis a bentmaradásban. Voltak vagy háromszázan a sehová sem vezető, hirtelen véget érő, néhány éve épült Olimpikonok útján, s lesték nagy-nagy lelkesedéssel, amint Octavio Zambrano és csapata legyőzi a jó erőkből álló Pápát. Az ecuadori szakember széldzsekiben, mackóalsóban ült vagy éppen állt a kispadnál, s folyamatos kapcsolatban volt játékosaival. Nyugodt ember benyomását keltette. Alighanem megedződött Moldovában (magunk közt szólva, az sem Hollywood…), ahol talán végleg elfelejtette, milyen is volt neki egykoron Los Angelesben edzősködni vagy New Yorkban együtt dolgozni Lothar Matthäusszal.

De a helyzet így sem reménytelen – sőt Zambrano sporttárs szerint egyáltalán nem az.

„Kell még néhány hét, hogy még jobban megismerjük egymást a játékosokkal, de technikás magyar futballistákat ismertem meg, akik az idegenlégiósokkal kiegészülve kiharcolhatják a bentmaradást – fogalmazott a mérkőzés után a szakvezető. – Mert mi természetesen ezért küzdünk. Jönnek még próbajátékosok, a keret még változhat, és én élvezem a munkát. Nem mondom, jó lenne, ha a tavaszi nyitányon itt, Tatabányán fogadhatnánk a Vasast, de ha nem, hát nem. Legyőzzük őket Újpesten is…”

Eközben néhány szurkoló már a vállát veregette, s egyikük oroszul mondta neki: davaj, Octavio, davaj!

A nagy boldogság közepette kevesen vették észre, amint a mellette elhaladó Kiprich József a fejét csóválva szomorúan csak annyit jegyzett meg: bohózat, ami Tatabányán zajlik.