Veszélyben a csúcsdöntés

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2008.01.19. 01:55
Címkék

Kuttor Attila amúgy sem rö vid pályafutása újabb állomásához érkezik. A korábbi 12szeres válogatott védő 19 évvel ezelőtt, 1989-ben a Videoton SC futballistájaként mutatkozott be az élvonalban. Azóta játszott a Rába ETO-ban, az MTK-ban, futballozott nevelőegyesületében, Diósgyőrben, majd Debrecenben, az ősszel pedig a BFC Siófokot erősítette. Most azonban váltani készül, a Szombathelyi Haladás csábítja. A 38 éves védő már el sem utazott a Siófok porecsi edzőtáborába.

Kuttor Attila nem titkolja, érzelmi okok miatt készül a klubcserére. Egyik legjobb barátja, Csertői Aurél a Haladás vezetőedzője, míg Illés Béla és Halmai Gábor az együttes kisebbségi tulajdonosa.

„A Haladással már megegyeztem – mondta Kuttor Attila. – Csupán az FC Fehérvárral és a Siófokkal kell dülőre jutnom. Nem könnyű jogi helyzet, hiszen év végéig szerződés köt a Fehérvárhoz, s csak kölcsönjátékosként szerepeltem Siófokon. A két klub közötti megállapodás a tavaszi szezonra is érvényes, ráadásul Nemes Ferenc, a Siófok tulajdonosa is marasztal. Noha jól éreztem magam az újoncnál, s a tulajdonosról is jó véleménnyel vagyok, most mégis megyek, várnak a barátaim. Remélem, hétfőn csatlakozhatok a Haladáshoz.”

A hátvédet nem zavarja, hogy egy időre lemondhat nagy álmáról. Fejébe vette ugyanis, hogy megdönti Illés Béla rekodját. Barátja, leendő főnöke 540-szer szerepelt az élvonalban, Kuttor Attila pedig idáig 519 alkalommal. Úgy gondolja, csupán fél évet hagy ki, hiszen utána a Haladás visszakerül az élvonalba – persze a nagy vetélytárs Lombard Pápa keresztülhúzhatja számításait.

Legfrissebb hírek

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
1 órája

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
3 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
3 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
3 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
3 órája

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
4 órája

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
4 órája
Ezek is érdekelhetik